Pusztai Péter – Projektmenedzser
2004-ben politológus diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Karán, majd 2006-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, mint szakokleveles külügyi szakértő. Dolgozott az Illyés Közalapítványnál pályázati referensként, illetve sajtó munkatársként, az ESZA Nonprofit Kft.-nél pedig senior programmunkatársként tevékenykedett. 2009 és 2012 között a VÁTI Nonprofit Kft. projektmenedzsere volt, 2012-2013-ban pedig szintén projektmenedzseri munkakört töltött be a MAG Zrt.-nél. 2013-2014-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban volt projektmenedzser, ahol főbb feladatai közé tartozott az országos kormányablak hálózat kialakításával (fizikai-és informatikai működtetés feltételei) kapcsolatos projektek projektmenedzsment feladatainak ellátása, megvalósítása, ennek keretén belül a projekt megvalósítását támogató adminisztratív, szervezési, kapcsolattartási és koordinációs feladatok ellátása, projekttel kapcsolatos pályázati dokumentációk elkészítésében való részvétel, monitoring feladatok ellátása, közbeszerzési eljárások koordinációja.
2014. szeptember 1-jétől a TÁMOP 6.2.7. Nemzeti Egészségügyi Informatikai (e-Egészségügyi) Rendszer bevezetését támogató módszertan-, szolgáltatás-, képzés- és humánerőforrás-fejlesztési kiemelt projekt projektmenedzsere.

Surguta András- Szakmai vezető
22 éve dolgozik szolgáltatásfejlesztési és HR-es közép- és felsővezetői pozíciókban, ebből 9 évet banki és pénzintézeti területen (ING és MKB-Euroleasing), 2 évet FMCG üzletágban (Heinz), 4 évet informatikai tanácsadási területen (Kürt), 4+3 évet a közigazgatásban (OMK, GKM), valamint komoly szakértői (stratégiai tervezés, szervezetfejlesztés,reorganizáció, TQM, HR fejlesztés, stb.) és oktatói (készségfejlesztő programok minősített és gyakorlott trénere) illetve interim menedzsmenti tapasztalattal rendelkezik. Eredeti végzettsége folyamatszervező, melyhez 1996-ban személyügyi szakközgazdász végzettség kapcsolódott a Budapesti Közgazdasági Egyetemen, majd 2002-ben MBA végzettséget szerzett a Debreceni Egyetem, a Wageningen és a Cork University közös programján. Minősített emberi erőforrás-gazdálkodási tanácsadó (EETOSZ) /1996/. Folyékony angol nyelvtudás. A TÁMOP 6.2.1., Humánerőforrás Monitoring Projekt projektmenedzsere.

Faller Richárd – MENTA alprojekt vezető
2002-ben végzett gazdasági informatikus szakon a Gábor Dénes Főiskolán, majd 2003-tól a Semmelweis Egyetem informatikusaként részt vett az Elektronikus tanterv támogatási rendszer, valamint Távoktatási rendszer fejlesztésén és üzemeltetésén. Később IT alprojekt vezetőként a Diplomás Pályakövető rendszert alkotta meg az egyetemen. IT projektvezetőként dolgozott a Nemzeti Egészség Szolgálat Projekten, 2013-tól pedig Informatikai vezetője a Svájci-Magyar Együttműködés keretében létrejött (SH/8/1) - Alapellátási Modellprogramnak, emellett IT tanácsadója az Országos Tisztiorvosi Hivatalnak.

Dr. Szűcs Krisztina- Képzésfejlesztési alprojekt vezető
1990-ben végezte el az Orvostovábbképző Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karát, ahol védőnői végzettséget szerzett. A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 2000-ben fejezte be tanulmányait, majd 2004-ben jogi szakvizsgát tett. Az egészségügyben kezdte pályáját, ahol 6 évig dolgozott, mint védőnő. 1997-ben került a közigazgatásba. Először ügyintézőként szerzett tapasztalatokat az önkormányzati igazgatás területén. 2001-től ingatlan-nyilvántartási ügyintézőként, majd 2008-tól aljegyzőként, 2011-től pedig az államigazgatásban végezte munkáját. 2012-ben helyezkedett el az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalnál ahol a TÁMOP 6.2.1-11 „Egészségügyi humánerőforrás monitoring” projekt szakmai vezetőjeként dolgozik. 2 gyermek édesanyja.