Magyar Gábor – szakmai vezető 
 
1975-ben szerzett programozó matematikusi, 1977-ben programtervező matematikus diplomáit az ELTE TTK-n, majd 1998-ban a JATE GTK-n egészségügyi szakközgazdász végzettséget szerzett. A Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársaként először orvos-biológiai kutatásokat, dinamikus biológiai rendszerek modellezését végezte, meghonosított számos matematikai statisztikai rendszert, majd létrehozta az első nagyobb páciens adminisztrációs, nyilvántartó, követő rendszert, melyet az I. világbanki projektig 30-40 magyar kórházban telepítettek és használtak. Részt vett számos nemzetközi kutatásban, egyik megalkotója és megálmodója a jelenleg a HL7 égisze alatt fejlődő „Arden Syntax” néven ismert orvosi tudás definíciós nyelvnek. Számos regionális és országos rendszer létrehozásában vett részt, így egyik fő tervezője és megvalósítója volt az Országos Stroke Monitoring rendszernek is, ami több mint 10 éven át sikeresen működött. Részt vett az 1980-as és 90-es években bevezetett egészségügyi reformok előkészítésében és informatikai hátterének tervezésében és támogatásában. Számos importált egészségügyi rendszer honosításában és használhatóvá tételében tevékenykedett. A 2000-es években a versenyszférában dolgozott, ahol létrehozta az egyik legnagyobb gépjármű forgalmazó integrált rendszert, melyet már internetes technológiákkal felvértezve 26 ország több ezer felhasználója használt. Munkatársaival számos működő informatikai rendszer létrehozásában vett részt, irányította a fejlesztéseket és bevezetéseket. 2014 januárjától a TÁMOP-6.2.3-12/1-2012-0001 „Országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép adatbázis- és alkalmazásfejlesztés” projekt szakmai vezetője.