Szabó Bálint - Projekt szakmai vezetője
Az ELTE-n szereztem informatikai szakirányú, majd a BME-n menedzser szakirányú végzettséget. Mielőtt 2014-ben a kiemelt egészségügyi projektekkel elkezdtem foglalkozni, 7 évig egy szakértő cég fejlesztési vezetője, előtte 8 évig egy vegyipari vállalat informatikai vezetője voltam. Szakértőként részt vettem több nagyvállalati ERP rendszer bevezetésében, valamint tartalommenedzsment rendszerek kialakításában atomerőművi és banki környezetekben.


Szalatnyay Koppány - EU projektmenedzser
Első diplomámat a Gábor Dénes Műszaki Főiskolán szereztem, mint informatikus mérnök, majd a Budapesti Gazdasági Főiskolán, közgazdász kereskedelem és marketing képzés kommunikáció szakirányán végeztem. 1997-től 2005-ig rendszergazdaként több cégnél is dolgoztam, rálátást nyerve a közszolgáltatás és a magánszféra gazdasági szereplőire is. Majd egy bútoripari cég informatikusa lettem. 2009-ben kezdtem el EU-s társfinanszírozású informatikai projektekkel foglalkozni, mint projektmenedzser, részt vállalva a pályázatok előkészítésében, megírásában és lebonyolításuk adminisztratív támogatásában. Ilyen minőségben részese voltam komplex energia monitoring rendszer kifejlesztésének, ipari fejlesztésnek és intelligens vasúti diagnosztikai rendszer kidolgozásának is.

Lakatos László - Projekt pénzügyi vezetője
Végzettségemet tekintve okleveles közgazdász vagyok, amit számos képesítés megszerzésével egészítettem ki, így egészségügyi menedzsment, projektmenedzsment, pályázatírás, tőkepiaci elemzés és vállalatértékelés terén is jártasságot szereztem. 15 éve dolgozom különböző tanácsadói és vezetői pozíciókban. 9 évig jegybanki területen tevékenykedtem, a Magyar Nemzeti Banknál elemzéssel, innovatív projektek szakmai vezetésével és vezetői feladatok ellátásával foglalkoztam, majd 1 évet a versenyszférában töltöttem, gazdasági felsővezetői pozícióban, gazdasági, pénzügyi és kontrolling területeken. 6 évet pedig különböző cégeknél projektvezetőként dolgoztam. Szervezetfejlesztési tapasztalatokat elsősorban önkormányzatok működésének racionalizálása és szabályzatainak újragondolása területén szereztem. Számos EU-s projekt sikerének voltam részese. Az egészségügyi intézmények működtetésének elemzésében, hatékonyságának javításában aktív szerepet vállaltam a megyei, fővárosi és önkormányzati kórházak átadás-átvételekor. Jelenleg a GYEMSZI keretein belül, kiemelt EU-s projektek pénzügyi vezetésével és kórházi infrastruktúra fejlesztési projektek menedzselésével foglalkozom.