A Csornai Margit Kórház a közelmúltban megkapta az Energiatudatos Kórház elismerést. A díjat a Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit Kft. által működtetett Virtuális Erőmű Program keretében ítélték oda az intézménynek. Az adományozott címet egy éven keresztül használhatja az intézmény.

Dr. Winiczai Zoltán, a Csornai Margit Kórház főigazgatója elmondta, az energiahatékonyság az egészségügyben is kulcsfontosságú. Az energiafogyasztás, többek között a fűtés és a világítás, a csornai kórház költségvetésében is jelentős tételt tesz ki. Az intézmény vezetése éppen ezért minden pályázatot, fejlesztést megragad ahhoz, hogy a költségeket csökkentse.

– Amikor megépítettük az új rendelőintézetet, a megnövekedett energiaszükséglet biztosítása érdekében naperőmű kialakítására pályáztunk. Elnyertük, és az erőmű biztosítja a rendelő miatti többletigényünket. Ez nem kevés, hiszen liftek működnek az épületben, és természetesen a különböző vizsgálatokhoz szükséges, nagy fogyasztású berendezések is komoly energiamennyiséget használnak el – fogalmazott dr. Winiczai Zoltán. Hozzátette: azóta is folyamatosan figyelik a lehetőségeket, melyeket igyekeznek kihasználni ezen a területen is. Elkészítették a kórház energiatudatossági tervét. Ebben szerepel többek között az épület utólagos homlokzati szigetelésének megoldása, a nyílászárók cseréje, a fűtés hatékonysága és a naperőmű bővítése. A beruházásokhoz pályázati támogatásokra számítanak. A melegvíz-ellátásban egyébként már működtetnek egy kisebb napkollektort, ami az egyik rehabilitációs részlegnél biztosítja a szolgáltatást.

– Ha sikerül megvalósítani ezeket az elképzeléseket, akkor jelentős energiamennyiséget tudnánk megtakarítani. A megtakarítás pedig nyilván nagyon fontos manapság egy intézmény működésében, hiszen a gazdasági egyensúlyt könnyebb fenntartani – jegyezte meg a főigazgató.

Forrás, fotó: kiaslfold.hu