November közepén megérkeztek az Országos Onkológiai Intézetbe a közeljövőben induló tüdő transzplantációhoz szükséges műszerek, és a műtüdő is. Azóta három betegen tudtak segíteni a modern technika használatával.

Dr. Agócs László sebész főorvos és Dr. Elek Jenő aneszteziológus intenzív terapeuta főorvos vezetésével egy 45 éves férfinél végeztek közel 12 órás műtétet műtüdő alkalmazásával. A beteg bal főhörgőjénél helyezkedett el egy ritka, rosszindulatú daganat. Az operáció során el kellett távolítani a férfi bal oldali tüdejét és eredését úgy, hogy a légcsövét és a jobb főhörgőjét össze kellett pároztatni. A műtét közben a légút teljes megszakítottsága alatt került sor a műtüdő alkalmazására.

A műtüdővel történő eljárást azóta egy 30 éves férfinél és egy nyolc gyermekes családanyánál is alkalmazták. A három beteg ketten nyolc nap után hazamehetett, a harmadik beteg most lábadozik - adta hírül az intézet rövid közleménye.

Forrás: Weborvos