Fontos, hogy az emberek, így a fiatalok is, megbarátkozzanak a gondolattal, hogy szükség esetén belőlük is válhat életmentő – mondta Nagy Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a Nagy Mentőnapon.

A szombati városligeti rendezvényen az Országos Mentőszolgálat bemutatta az újonnan vásárolt, 21 darab, egyedi megrendelésre készült nullkilométeres mentőautóját is: a járművek hétfőn már szolgálatba is állnak a megyeszékhelyeken. Az OMSZ-nél hét évesnél idősebb mentőkocsi már csak a tartalékállományban szerepel.

 

Amit az ország teljesítőképessége megengedett, azt a mentőszolgálat is megkapta támogatásként, és a kormány a jövőben is azon lesz, hogy minél biztosabb anyagi hátteret tudjon teremteni az OMSZ-nek – mondta el megnyitó beszédében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy az elmúlt években jelentősen javultak a mentésben dolgozók anyagi és munkakörülményei, azonban az OMSZ dolgozóinak elhivatottsága, szakmai tudása pótolhatatlan.

 

A rendezvényen bemutatták azt a 21 darab új, nullkilométeres mentőautót is, amelyet a 2018-ra biztosított kormányzati forrásokból vásárolt meg a mentőszolgálat. Ezek a járművek hétfőtől már munkába is állnak a megyeszékhelyen, ahol az eddig használt, régebbi gyártású rohamkocsikat váltják. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról tájékoztattaaz Origot, hogy ezek a járművek azért is különlegesek, mert egyedi megrendelésre készültek. Több más újdonság mellett ennek köszönhető az is, hogy a vezető mellé nem a megszokott egy ülést építették be, hanem két ülőhelyet alakítottak ki elöl.

Ez különösen előnyös lehet olyan esetekben, amikor az ellátásra szoruló sérültet a hozzátartozója, közeli rokona is elkíséri a mentőautóban, de ez lehetőséget biztosít arra is, hogy egy rezidens is utazhasson a járműben és részt vegyen a mentésben.
Mint mondta, ezzel párhuzamosan nyolc úgynevezett Mentési Pontot hoztak létre, 104 régebbi építésű mentőállomást pedig felújítottak. A járműpark modernizálásában is egy újabb fontos lépést tettek a most bemutatott 21 mentőautónak a beszerzésével, de ez a folyamat sem most kezdődött: az Országos Mentőszolgálatnak tavaly kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetősége, az idén pedig újabb 117 új járműt tudnak vásárolni. Ezzel együtt már eléri majd a 793-at a 2010 óta vásárolt mentőautók száma.

Ez azt jelenti, hogy a futó kocsik mindegyike új, korszerű jármű lesz, hét évesnél idősebb mentőautó csak a tartalékállományban fog szerepelni, július óta pedig új, speciális mentőruhák is védik a mentődolgozók biztonságát.

 

Nagy Anikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára a rendezvényen arról beszélt, mennyire fontosnak tartja, hogy a fiatalok, az iskolások már gyermekkorban megtanulják az elsősegélynyújtás, vagyis az életmentés legfontosabb elemeit, hiszen sok esetben életek múlhatnak azon a néhány percen, amíg a mentők kiérkezéséig ellátják a rászorulót.

 

 

Hasonlóan fontos az is, hogy az ilyen krízispillanatokban merjenek az emberek cselekedni, mert azt mutatja a tapasztalat, hogy sokszor azért mulasztják el a segítségnyújtást, mert nem bíznak a saját tudásukban, a saját képességeikben.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke például nemrég beszélt arról, hogy véleménye szerint szükség lenne az iskolai egészségtan-oktatás bevezetésére.
Nagy Anikó szerint sokkal több életet lehetne megmenteni, ha az emberek felkészültek lennének és készen állnának a feladatra. Mint a Városligetben elmondta, ebben kiemelt jelentőségű az emberek segítőkészsége, ezért is fontos az ilyen, és ehhez hasonló rendezvényeken például az újraélesztés bemutatása, hogy az emberek tudják, hogyan kell segíteni. Ezt tanfolyamokon is el lehet sajátítani, de az iskolában is megtanulhatják a gyerekek. 

(Forrás:weborvos.hu, Fotók: OMSZ)