Az átadón dr. Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója emlékeztetett rá, hogy harmadszorra állnak az épületnél. „Három éve még az alapkőletételnél gyűltünk össze, később a műszaki átadás miatt, majd most, amikor a zöldmezős beruházást átadjuk a betegek számára” – mondta. Hozzátette: a létesítmény ötszáz négyzetméteren fekszik, és 15 fekvőbetegággyal áll majd a betegek szolgálatába. A főigazgató azt is hangsúlyozta, hogy az épület alapvetően járóbeteg-ellátásra specializálódott, de fekvőbetegeket is tud majd fogadni. „Amiért most itt vagyunk, azért jelentős, mert be kell jelentsük, hogy hiánypótló beruházást adunk át egész Kelet-Magyarországon, hiszen eddig gyermek- és ifjúsági pszichiátria nem volt, csak Debrecenben” – mutatott rá. Azt is elmondta, hogy a betegek szempontjából a legelőnyösebb az, ha az ellátásukra Pszichiátriai Centrumot hoznak létre, amely mindent magában foglal.

Dr. Pesti Zsuzsanna, a Pszichiátriai Centrum vezető főorvosa arról beszélt, hogy a munkákat már korábban megkezdték. „A Pszichiátriai Centrum célja, hogy bármilyen életkorban lévő hozzánk forduló beteg számára a legmegfelelőbb ellátást tudjuk nyújtani” – mutatott rá. Hangsúlyozta: megfelelő szakembergárdával tudnak a betegek szolgálatába állni a jövőben, és klinikai szakpszichológusi csoportot is létrehoztak. „Az intézményben autizmussal küzdő betegeket is ellátnak majd. Itt nem csak diagnosztika, hanem terápiás célzatú kezelések is rendelkezésre állnak” – mondta. Arra is rámutatott, hogy Nógrád és Heves vármegyéből is várnak majd betegeket. A tájékoztató után bejárás keretében mutatták be a frissen átadott épületkomplexumot.

Forrás: Észak-Magyarország, fotó Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház