Megjeleníti az EKG görbét, felismeri a pitvarfibrillációt, valamint a kamrai heterogenitás kóros mértékét, így előre jelzi a stroke és a hirtelen szívhalál kockázatát az a magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz, amely minden jel szerint a világon egyedülálló hazai találmány. A névjegy nagyságú, kétéves kutatás-fejlesztési tevékenység eredményeként megszületett WIWE-ot ma mutatták be a sajtó munkatársainak.
Közismert, hogy a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás világszerte vezető helyen áll, benne a ritmuszavar széles skálájával: azaz az enyhétől és ártatlantól egészen az életveszélyes állapotig, a keringés összeomlásáig, és életveszélyes szövődményéig, mint a pitvarfibrilláció. Ilyenkor vérrög képződhet, ami embóliát, illetve az agyban stroke-ot okoz.
 
A szívritmuszavar másik életveszélyes szövődménye a kamrafibrilláció, ilyenkor a szívkamra szabálytalanul remegni, rángani kezd, és nem húzódik össze, megáll a keringés. Ha öt percen belül nem élesztik újra a beteget, akkor nem lehet az életét megmenteni, mutatott rá Becker Dávid egyetemi docens, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, a városmajori klinika igazgatóhelyettese.

Becsült adatok szerint Magyarországon jelenleg évente 40-50 ezren kapnak szélütést, és mintegy 12 ezer ember veszíti életét agyi érkatasztrófa következtében. Az esetek harmadában, a stroke közvetlen kiváltó oka az úgynevezett pitvaribrilláció, amely EKG-val felismerhető és így kezelhető.
A ritmuszavarokat nehéz diagnosztizálni, hiszen a betegek vagy észre sem veszik, vagy úgymond éppen csak „éreznek valamit". A 24 órás holterrel meg úgy járnak, mint a fogorvossal: éppen akkor tünetmentesek, amikor végre megnéznék, mi a bajuk. A magyar innovációban született orvostechnikai eszköz azonban képes kimutatni mind az ártalmatlan, mind a veszélyes szívritmuszavart, tette hozzá Becker Dávid.

Az eszköz két részből áll: egy hordozható mérőműszerből és egy okostelefonhoz, tablethez kapcsolható applikációból. A készülék a 12 elvezetéses EKG I csatornájával egyenértékű mérést végez 60 másodpercig. Az applikáció megjeleníti az EKG görbét, felismeri a pitvarfibrillációt, valamint a kamrai heterogenitás kóros mértékét, mutatta be az eszközt Kozmann György professzor, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, aki munkatársaival alkotta meg az orvostechnikai eszközt.

Az uniós források híján saját tőkéből fejlesztő hazai cégnél (amely hazai beszállítókkal dolgozik) világsikerre számítanak, tudomásuk szerint nincs a világon ilyen nagy tudású eszköz, már Amerikából érdeklődnek iránta. A találmányt felkaroló cég vezetője, Farkas József azt is elmondta, hogy megkapták a CE jelölést. „Remélem, hogy a WIWE-val ismét bebizonyíthatjuk, hogy a magyar tudományos élet világszínvonalú és az ország a találmányok egyik fontos bölcsője" – mondta Farkas József. Azt is elárulta, hogy egy fogas műszaki részprobléma megoldására a Facebook-on kerestek szakembereket, s maga is meglepődött, mennyi kiváló tudású, jobbnál jobb ötletekkel előálló ember jelentkezett felhívásukra.

Forrás: Weborvos S. J.