„A szeretet az a lépcső, melyen – Isten hasonlatosságára – egymás felé közeledünk.” – kezdte a „Stigmán innen a teljesség felé” gálaműsor köszöntőjében Nagyné Szigeti Dóra, Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház marketingvezetője.

Izgalmas, eseménydús évet tudhatnak maguk mögött a pszichiátriai betegséggel élők, hozzátartozóik és a Vármegyei Kórház munkatársai. Év elején az Oktatókorház aulájában egy képzőművészeti kiállításban gyűjtötték össze a nappali kórház lakóinak alkotásit, majd májusban a kórház nem pszichiátriai dolgozói számára egy közös élményfestést szerveztek. Szeptember végén pedig a 24 órás PsychArt maraton is megrendezésre került, ahol országos szinten Kecskeméten volt a legtöbb érdeklődő, és itt készült a legtöbb gyönyörű festmény.

Dr. Máttyássy Adrienn osztályvezető főorvosnő, címzetes egyetemi docens részletesen elmesélte a résztvevőknek, hogyan élték meg ezt a rengeteg közös élményt és mi az igazi célja a programsorozatnak.

Számtalan kérdés merül fel az emberekben a mentális betegségekkel kapcsolatban, amit nem mernek megkérdezni. Ennek az oka a stigmatizáció, a megbélyegzés. Nehezen látjuk meg a mentális betegséggel élők túlmisztifikált, elbagatellizált tünetei mellett a teljes életre vágyó embert. Nem vesszük észre a boldogulásra, gyógyulásra és felépülésre vágyó embereket — mondta köszöntőjében Dr. Máttyássy Adrienn osztályvezető főorvosnő.

Szeretnénk mindannyian azt gondolni magunkról, hogy előítéletmentesek vagyunk, de teljes előítéletmentesség nem létezik, csak törekedni tudunk rá. És törekednünk is kell, ugyanis az előítéletesség, a stigmatizáció kirekeszt, börtönbe zár, beszűkíti a gondolkodást, ezáltal téves következtetésekre vezethet minket.

Gyakran előfordul, hogy a felépülők nem hagyják maguk mögött maradéktalanul a tüneteiket, de ennek ellenére gyönyörűen alkotnak, csodásan írnak, festenek vagy fotóznak. Az is előfordul, hogy valakire a depresszió kínzó tünetei visszatalálnak, amelyek nehezen átvészelhető időszakok az ember életében. Ezek felismerésére, és a felismert beteg támogatására szolgált a programsorozat, hogy előítéletmentesen megtanuljunk segíteni, együttélni mentálisan beteg társainkkal.

A gálaműsor első fellépője Szélesi Benett volt, aki különleges hangszerével, harsonaszóval varázsolta el a közönséget.  A műsor folytatásaként az „…aki mindenkit szeretett”… című dramatikus játékot láthatta a közönség Lázár Ervin műve nyomán, a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészet Iskola Színjáték Tagozatának 3. osztályos növendékeinek köszönhetően.

„A folyó, a tigris, a medve a vadász, a rettenetes háromkerekű Pakukk madár hiába sebes, félelmetes, ijesztő, rettenetes… de legbelül mindegyikben érző szív lakik...  Hisszük, hogy a szeretet mindenkié.” - szólt a mese tanulsága. A csoport munkáját segítette, szerkesztette és színpadra alkalmazta: Vass-Eysen Ábel és Szabóné Kovács Andrea.

A műsor folytatásaként a Pszichiátriai Osztály „Lélek-út-mozaik” című diaporámája, azaz árnyjáték előadása következett. Szereplői a Pszichiátriai Osztály Nappali Kórházának tagjai voltak, akik elszavalták a bennük rejtőző érzelmeket, betegségeik kezdetét, gyermekkorukat. A látványos elemekkel illusztrált vetítés mélyen elültette az emberben az érzést, hogy lehet ők mások, mi mások vagyunk, de nem különbözünk.

A diaporámának mély mondanivalója volt: minden elhangzott szó, mondat mögött személyes életutak, történetek, örömök, bánatok, nehézségek, krízisek, tragédiák, kész regények álltak - összesűrítve, amelyeket a betegek maguk mondtak el. A vetítés végén a kisfilm szereplői hatalmas tapsot kaptak.

A gála záróműsoraként Varga-Huszti Máté, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művésze olvasta fel a Pszichiátriai Osztályon dolgozó orvosok, szakdolgozók, pszichológusok gondolatait.

Forrás, fotó: hiros.hu