Egy nap a nőkért címmel rendezett figyelemfelkeltő programot és sétát pénteken az emlőrák világnapja alkalmából a Magyar Rákellenes Liga (MRL) Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya. A délelőtti eseménynek, kerekasztal beszélgetésnek és kiállításmegnyitónak – amelyről portálunk korábbi cikkében részletesen beszámolt – a Balassi Bálint Könyvtár adott otthont. Azt követően a résztvevők a bibliotéka előtt gyülekeztek, majd elindult a Fő térre vezető salgótarjáni „rózsaszín séta”.

A József Attila Művelődési Központ lépcsői előtt Fekete Zsolt, a megyeszékhely polgármestere örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szép számú jelenlévő között sok a fiatal. A városvezető az önvizsgálat fontosságát is hangsúlyozta, majd arra kérte a nőket, hogy időben, már egy esetleges probléma felmerülése esetén is, azonnal forduljanak orvoshoz. Zárásként még egy kérést fogalmazott meg a nők felé Fekete Zsolt, méghozzá azt, hogy a párjaikra is vigyázzanak, mivel a legtöbb férfi még kevésbé figyel oda magára, mint a gyengébbik nem képviselői.

Emelkedik Nógrádban a szűrővizsgálatokon való részvétel

Ezután Feketéné Dr. Zeke Ildikó vármegyei tisztifőorvos szólt az egybegyűltekhez. Elárulta, hogy 15 évvel ezelőtt rendezték az első ilyen programot, illetve ez az ötödik alkalom, amikor az emlőrák mellett a méhnyakrákról és annak megelőzési lehetőségeiről is beszélnek. Véleménye szerint a kerek évforduló alkalmából érdemes visszatekinteni rá, hogy mit sikerült-e egyáltalán bármit is elérni.

– Jó hírről számolhatok be. Ugyanis a 2017-es mélypont után, amikor is alig 26 százalékos volt a mammográfiás szűrővizsgálaton a részvételi arány, tavaly Nógrád vármegyében e tekintetben már csaknem elértük a 42 százalékot. Igaz, ez még messze van az elérni kívánt 70 százaléktól, de 2017 óta nálunk egyre növekszik ez a szám, míg sajnos az országos részvételi arány csökken – mutatott rá a vármegyei tisztifőorvos, aki szintén örömmel fogadta a középiskolások nagyszámú jelenlétét.

Fontos a megelőzés, a fokozott figyelem és a fiatalok bevonása

A fiatalokhoz intézett szavaiban kifejtette: reméli, hogy hasznos információkkal térnek haza, illetve odafigyelnek majd a méhnyakrák megelőzés fontosságára és később élnek kérik majd a HPV elleni oltást.

– Másik jó hír, hogy Salgótarjánban található az új Onkológiai Centrum, amely helyben tudja a terápia teljes spektrumát nyújtani – emelte ki Feketéné Dr. Zeke Ildikó, majd beszéde zárásaként így fogalmazott – Ne féljünk! Azok, akik még nem voltak mammográfiás szűrővizsgálaton és meghívólevelet kaptak, éljenek a lehetőséggel! Ha bármi kiderül, akkor pedig itt, helyben megvan a segítség!

Az idejében diagnosztizált eseteknél szinte biztos a gyógyulás

Utolsó megszólalóként Kreicsi Mária, a MRL Salgótarjáni Alapszervezetének elnöke, a Salgótarjáni Mályvavirág Pont vezetője lépett a mikrofonhoz. Az emlőrákos megbetegedések számával kapcsolatban rámutatott: a statisztikák szerint 2009-ben 5500 új esetet diagnosztizáltak, míg jelenleg hozzávetőleg 8500-ra rúg az évi új esetszám.

– Az előfordulási gyakoriság folyamatosan növekvése sajnos világtendencia. Az emlődaganat esetében jelenleg nem ismert a kiváltó ok, nincs primer prevenció. A veszteséglistát csökkenthetjük a tünetmentes, korai stádiumban való diagnosztizálással, melynek eszköze a mammográfia. A vizsgálattal már az 1-2 milliméteres elváltozások is észrevehetők. Nagyon fontos, hogy az idejében diagnosztizált eseteknél akár 90-95 százalékos lehet a túlélés és a gyógyulási arány – hangsúlyozta Kreicsi Mária, aki azt is elárulta, hogy 2009-ben még 2200 volt az elveszítettek száma, ami napjainkban 2000-re csökkent a magasabb új esetszám ellenére is. A salgótarjáni alapszervezet elnöke mindezt a képalkotó diagnosztika és a terápia folyamatos fejlődésével, tökéletesedésével magyarázta.

A szelek szárnyára engedték Salgótarján mellrák elleni világnapi üzenetét

Ezután Kreicsi Mária a méhnyakrákkal kapcsolatban kiemelte: napjainkban már egyetlen nőnek sem volna szabad meghalnia abban a betegségben. Ennek ellenére évente 400-500-an veszítik életüket miatta.

– A méhnyakrák esetében egyértelműen tudjuk a kiváltó okot, ami nem más, mint a HPV vírusfertőzés, ami ellen létezik primer prevenció. Azaz védőoltás, ami a fiataloknak ingyenesen. Emellett pedig ott a szűrés is. A kettő együtt szinte 100 százalékos biztonságot ad – hangsúlyozta az alapszervezet elnöke, aki arra is felhívta a megjelentek figyelmét, hogy csakis a nőkön múlik, hogy sikerül-e elérni WHO által kitűzött célt, ami úgy hangzik: 2030-ra töröljük el a Föld felszínéről a méhnyakrákot, mint halálokot.

Az egybegyűltek megismerhették a nap üzenetét is

– Éljünk egészségtudatosan, cselekedjünk felelősségteljesen, figyeljünk magunkra rendszeres önvizsgálat végzésével! Járjunk mammográfiai és nőgyógyászati szűrő vizsgálatokra, éljünk a védőoltás lehetőségével és hiteles forrásból tájékozódjunk! – fogalmazott Kreicsi Mária, aki ezután a szelek szárnyára engedte Salgótarján mellrák elleni világnapi üzenetének rövidített változatát. A papíron ez állt: Önvizsgálat és szűrés: Tedd meg, hogy ne legyen késő!

Forrás:NOOL.hu Fotó:Gyurkó Péter