A technológia ugrásszerű fejlődésével újabb és újabb terápiás és diagnosztikai lehetőségek jönnek létre az egészségügyben is. A képalkotás digitalizációja napról napra fejlődik, elérhetővé váltak a sebészetben is a robotok által végzett műtéti eljárások. A rehabilitációban is megjelent a robotasszisztált terápia, amely robotok segítségével végzett beavatkozásokat tesz lehetővé. Ezekkel az eszközökkel gyorsabb, pontosabb és hatékonyabb a rehabilitáció, a beteg számára élvezhetőbbé válik a terápia, amelynek eredményeként a beteg jobb életminőséghez jut a kezelés után. A robotasszisztált kezelés mindig egyénre szabott terápiás terv alapján történik, amit a beteggel együtt a kezelésben részt vevő team tagjai alakítanak ki. A robotasszisztált rehabilitáció a hagyományos rehabilitációs eljárások mellett egy beláthatatlan fejlődés kezdetét jelenti - írta közleményében a kórház annak kapcsán, hogy 2024. május 24-én „3D mozgásanalízis és a robotika fejlesztése a Kaposi Mór Oktató Kórházban - hightechnológiai innovációk az egészségügyben” címmel tudományos ülésen tekintik át a szakmaterületet. Mint írták, a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház úttörő szerepet vállalt országosan, a Dunántúlon a robot asszisztált rehabilitáció elindításában.

A kórházban 2012 óta zajlanak technológiai kutatások a gyógyászatban a neurológiai osztály keretein belül, Prof. Dr. Nagy Ferenc vezetésével. A virtuális valóság alapú terápiák a kórház Prevenciós és Egészségfejlesztési Irodája közreműködésével, egy uniós projektben kerültek tesztelésre. 2018 óta ezek a terápiák már államilag finanszírozott formában valósulhatnak meg a betegellátás érdekében, a Neurorehabilitációs egység keretein belül.

2020 óta Dr. Tollár József számos projektbe kapott meghívást a győri Széchenyi István Egyetemtől, a virtuális valóság mozgáselemzés területén történő kutatás-fejlesztések, közös munkafolyamatok kialakítására. A kórházi kollégák vezetésével hazai és nemzetközi kutatások indultak, amelyek több hazai és nemzetközi tudományos folyóiratban és konferenciákon is bemutatásra kerültek.
A robotikai vonal ehhez csatlakozva indult meg 2021-től, amikortól a szakmai együttműködések alapján a külső cégek, felismerve az intézmény innovációs lehetőségeit és kompetenciáit, számos bemutatóeszközt helyeztek ki az intézményben, így további lehetőség nyílt licence-vizsgák letételére a kórházi kollégák számára. Az exoskeletonokat és 3D mozgáselemző rendszereket több betegcsoporton is tesztelték a Kaposi Mór Oktató Kórházban.

„2023-ban EFOP-os pályázat révén egymilliárd forint értékben érkeztek rehabilitációs robotok intézményünkbe. Négy felsővégtag-mozgató és öt alsóvégtag-mozgató robot, emellett aktív és passzív ízület-kimozgató készülékek (CPM) is érkeztek, közülük van, ami a gyermekrehabilitációban is használható.  A pályázat részeként 29 darab új fizioterápiás torony és három lökéshullámterápiás készülék is érkezett, így meg tudtuk újítani a Központi Fiziotherápia elektrotherápiás részlegét is” - írták.

A robottechnológia alkalmazása a neurorehabilitációban forradalmasította a terápiás megközelítéseket, különösen a traumás eredetű, a stroke, sclerosis multiplex (SM), Parkinson-kór és más neurológiai rendellenességek esetében.
A robotasszisztált neurorehabilitációs eszközök alkalmazása különféle terápiás előnyöket kínál, beleértve a pontosan ismétlődő mozgásgyakorlatok végzését, a rehabilitációs terhelés monitorozását és folyamat közbeni változtatását. A sokrétű adatgyűjtés a mindennapos betegellátás mellett nagy segítség a kutatásban, fejlesztésben, oktatásban, felsőfokú intézményekkel és tudományos egyetemekkel való együttműködés révén. A technológia fejlődése új lehetőségeket nyitott meg a távoli és virtuális rehabilitáció területén is, lehetővé téve a betegek számára, hogy otthoni környezetben is részesüljenek magas színvonalú kezelésben.

A robottechnológia bevezetése nemcsak a kezelések hatékonyságát növeli, hanem hozzájárul a rehabilitációs központok és egészségügyi rendszerek terhelésének csökkentéséhez is. A modern robotasszisztált eszközök integrációja a neurorehabilitációs gyakorlatba lehetőséget teremt arra, hogy a kezelések szélesebb körben elérhetők legyenek, és a páciensek a legújabb technológiai fejlesztések előnyeit élvezhessék.

Ezzel a fejlesztéssel a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház Magyarországon, a Dunántúlon egyedülálló terápiás lehetőséget nyújt a betegek részére. Az eszközpark bővítésével jelentős diagnosztikai és terápiás fejlődés indul, a régi, hagyományos terápiák megtartása mellett. A robotok kórházon belüli elhelyezésénél fontos szerepet játszott a Mozgásszervi Rehabilitációs és Neurológiai Osztály közelsége, így a megfelelő betegutak kialakítása gördülékeny és hatékony betegellátást biztosít az intézményen belül, osztályos és ambuláns ellátási formában egyaránt.

Az új eszközökkel nemcsak hazánkban, de nemzetközi szinten is az egyik legmodernebb eszközparkkal rendelkező rehabilitációs központ jött létre. A hagyományos gyógytorna, masszázs és elektromos kezelések mellett robotasszisztált, neurokognitív és virtuális rehabilitációs fejlesztésre is lehetőség nyílik majd. Az ergotherápia fejlődésével új, hatékonyabb eszközökkel folyik majd a rehabilitáció, lehetővé téve az ambuláns betegforgalom növelését. Az eddig is kiváló eredményekkel működő országos és nemzetközi hírű neurorehabilitációs egyensúlytréning továbbra is elérhető marad intézményben, a többi terápia mellett.