Széni-Dégi Fanni, az orosházi Dr. László Elek kórház szakápolója nyerte 2023-ban az egészségügyi szakdolgozó kategóriában a Richter Anna-díjat. Az alapító Richter Gedeon Nyrt.-nek kiemelkedően fontosak az egészségügyben, az oktatásban dolgozók, valamint a tevékeny, újításra törekvő fiatalok, valamint hogy felhívja a figyelmet az egészségtudatosság, a társadalmi jólét fontosságára, inspirálja az egészségügy, a kutatás területein dolgozókat. A legjobb ötletek kivitelezői anyagi támogatásban részesülnek, így nyert Fanni projektötlete 4 millió forint támogatást. A beol.hu a hét emberének választotta a fiatal ápolónőt .

Széni-Dégi Fanninak, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet szakápolójának az volt az alapötlete, ha nyer, létrehozza az otthoni ápolást segítő weboldalt. Idén márciusban hirdették ki a győzteseket, így zöld utat kapott Fanni dédelgetett álma, s októberre elkészült az oldal.  Széni-Dégi Fanni nem készült egészségügyi pályára. Színészcsaládból származik, de abban biztos volt, ez nem az ő útja. Amikor anyukája megbetegedett, Budapestről hazaköltöztek Orosházára, hogy anyai nagyszülei segíthessenek nekik.

– Az elhatározás megfogalmazódott bennem, hogy embereken akarok segíteni, emberekkel akarok foglalkozni. S hogy miként? Azt magam sem tudtam. Nagymamám hívta fel a figyelmemet az ­ápolóképzésre. Kicsi volt a fiam, nagyon féltem, hogyan tudok majd helytállni. Csodálattal néztem az egészségügyben dolgozókat, láttam, micsoda felelősségteljes a munkájuk­.

– Hamar kiderült, hogy rátermett. A szakmai ranglétrán szépen haladt felfelé?

– Korán felvettek mint kisnővér. Azután segédápoló, gyakorló ápoló, majd szakápoló lettem. Dolgoztam, gyermeket neveltem és tanultam.

– Munka közben látta hivatása minden szépségét, nehézségét. A ráadás pedig, hogy a családban újabb megbetegedés is történt…

– A koronavírus-járvány alatt apai nagymamám lett beteg. De nagyon. Amikor kikerült a kórházból, önellátásra képtelen volt. Én várandós voltam második gyermekemmel, apukám ápolta a nagyit, de nehezen boldogult a feladattal. Telefonos segítséggel próbáltam támogatást nyújtani. Jött az ötlet, hogy az akkor nyolcéves kisfiamról (aki otthon volt, távoktatásban tanult) videókat készítek, ezeken keresztül megmutatva, hogyan kell forgatni, mozgatni, fürdetni a távol élő, ágyhoz kötött nagymamámat. A módszer bevált. A nagyi felépült.

– Ez a sikerélmény adta az ötletet, hogy kellenének olyan segítséget nyújtó filmek, tájékoztatók, amikkel hasonló élethelyzetben mások is boldogulni tudnának?

– Megerősített, hogy lám, egy ilyen átmeneti állapot helyrehozatalánál a megfelelő otthoni ápolásnak lesz eredménye. Mi voltunk az élő példák: a helyesen alkalmazott technikák, a pontosan beszedett gyógyszerek, a szoros nyomon követés sikert hozott.

– Hogy lett a jó gyakorlatból megvalósítható projekt?

– Nem akkor és ott született meg bennem az elhatározás, dehogy! Az én férjem egy anyalelkű apa, ő maradt otthon gyeden. Én munkába indultam hajnalban, a nappalos műszakba készülődtem. Megláttam a Richter Anna-díj felhívását. Varázsütés volt. Mire beértem, eldöntöttem, hogy egy olyan egységesített, a szakma által hitelesített internetes oldal létrehozására vállalkozok, ami oktatóvideókkal, tanácsokkal segíti az otthonápolást. Intézményi háttértámogatással pedig elkészült határidőre a pályázatom is.

– Egyedül pályázott, ám nyertesként egy szakmai csapat látott munkához.

– Belevontam többeket, kollégákat, kórházi dolgozókat. Olyanokat, akikre saját hozzátartozóimat is bátran rájuk bíznám.

– Támaszt nyújt, hogy támaszt nyújthassanak. Ezzel a szlogennel már elérhető az apoljotthon.hu, amely a laikusokat segíti  az otthonápolásban. Milyen a visszhangja, a fogadtatása?

– Nagyon jó. Ráadásul kiterjesztettük a dietetikai és a diabetológiai részeket. De van anyag az újraélesztésről, vannak egyéb anyagrészek, amiket nem csak ágyban fekvő, az otthonápolásban érintetteknek érdemes elolvasni. Olyan tudás birtokába juthat az oldal látogatója, amivel bárhol tud segíteni.

– Fejlesztik tovább az oldalt?

– Igen, ez a szándékunk. Újabb terveink megvalósításához keressük a partnereket.

Forrás, fotó: beol.hu,