A projekt végrehajtásának eredményeképpen szakmapolitikai ajánlások és akciótervek kerülnek kidolgozásra. Cél a QUADRUPLE-HELIX MODELLEN ALAPULÓ REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS HÁLÓZATOK MEGERŐSÍTÉSE ÁLTAL elérhető INNOVATÍV OTTHONÁPOLÁSI MEGOLDÁSOK ösztönzése.
 
A projektpartner országok: Ciprus, Szlovénia, Bulgária, Románia, Litvánia, Magyarország, Portugália és Csehország képviselői 2017.03.27-28. között a magyar fővárosban, Budapesten találkoztak a HoCare projekt II., “a közszféra igényeire alapozott innováció otthonápolásban betöltött szerepéről” szóló szakmai konferencia keretében. A projekt partnerek mellett minden országból érkeztek érintettek, akik a tudásnégyszög valamennyi résztvevőjét (felhasználók, üzleti szféra, kutatók és egyetemek, valamint a közszféra) képviselték.
 
A rendezvényen a közreműködő országokat érintően áttekintették, hogy az otthonápolási szektor teljes értékláncában milyen mértékben figyelhető meg a tudásnégyszög valamennyi résztvevőnek (felhasználók, üzleti szféra, kutatók és egyetemek, valamint a közszféra) a tudatos innovációs célú együttműködése, a kielégítetlen igények feltárása – különös hangsúllyal a közszféra fejlesztési céljaihoz kapcsolódó és igényeire választ találó új megoldások létrehozásának és bevezetésének eredményesebb és fenntarthatóbb valamint hatékonyabb támogatása.
A konferencián rövid előadások keretében mutatták be a területen folyó kutatásokat, támogatott innovációkat és jó gyakorlatokat. Az egyes projektek átültethetőségének lehetséges módjait, az operatív programok irányítási és stratégiai fókuszát négy különböző interaktív munkacsoportban (műhelymegbeszéléseken) vitatták meg. A műhelymegbeszélések középpontjában az innovációk elősegítése állt az egészségügyben, különös tekintettel a szolgáltatók által még nem lefedett, hiányzó szolgáltatásokra.
 
Rövid ismertető a projektről: 
A HoCare projekt elsősorban az elöregedő lakosság problémáira koncentrál. Emellett az otthonápolás egyéb területein is hasznosítható ellátási-, kezelési- és szolgáltatási-, valamint technikai-technológiai innováció sikerének feltételeiről, az innovációt ösztönző támogatási konstrukciók kereséséről és ajánlások megfogalmazásáról is szól. 
A projekt időtartama 4 év (2016 április - 2020 márciusig). A megvalósítás az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjának 85%-os támogatásával az Interreg projektek keretében valósul meg. Az Interreg Europe program a nemzeti-, regionális és helyi hatóságokat segíti szerte Európában, hogy fejlesszék, majd gyakorlatba is ültessék szakpolitikai intézkedéseiket. A projekt vezető partnere a ciprusi, Nikóziában működő Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (ANEL). A projektben részt vesz további 7 ország (Csehország, Szlovénia, Bulgária, Románia, Litvánia, Portugália és Magyarország) egy-egy intézménye is. Magyarországot – a Nemzetgazdasági Minisztériummal külön szakmai együttműködési megállapodást is létrehozó – Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) képviseli a projektben.
A projekt teljes keretösszege 1.249.780 EUR (~383,7 millió HUF), amelyből a magyar partner (ÁEEK) keretösszege 135.005 EUR (~41,5 millió HUF). A magyar partnert a nemzeti költségvetés további 15%-os támogatással is segíti.
 
A HoCare projekt célja, hogy pozitívan hasson a Strukturális Alapok felhasználására, növelje azok eredményességét és hatékonyságát. Az eredmények négydimenziós nemzetközi szakmapolitikai tanulási folyamatokon keresztül valósulnak majd meg. A kiindulási tartalmat a partnerek határozzák meg regionális elemzéseiken keresztül, majd három egymást követő tematikus workshop alapján, további elemzésre kerül sor. Így kerül azonosításra majd 30 átültethető, máshol is átvehető jó gyakorlat, amelyek segítségével magas szintű kimenetek (eredmények) érhetők el.
Végezetül 3 HoCare szakmapolitikai jelentés és 3 HoCare jelentés készül az átültethető szakmapolitikai ajánlásokról. 
Miről szólnak majd az ajánlások és cselekvési tervek? – Elsősorban azt keresik a projekt partnerek, hogy fejlesztéspolitikai eszközökkel miként segíthető elő az otthonápolási innovatív termékek és szolgáltatások elterjedése. Ehhez kapcsolódik az a célkitűzés, hogy a tudásháromszög (kormányzat, akadémia/egyetemek, üzleti szféra) egészségügyi és szociális ellátókkal (mint felhasználókkal, igénykeltőkkel) való kiegészítésén keresztül erősödjön az ellátók és az ellátottak részvétele a támogatott az innovációs – Magyarországon a GINOP – projektekben. Azt is meg kívánják vizsgálni, hogyan lehet építeni a társadalmi innovációt, ellátást és annak szervezését megújító programokra; miként lehet az egyes operatív programok közötti szinergiákat keresni és erősíteni (Magyarországon például az EFOP és a GINOP között).
Az összegyűjtött tudásanyag révén a projekt hozzájárul az EU szakmapolitikáinak külső megosztásához, 2 nemzetközi és 8 nemzeti szinten megrendezésre kerülő magas szintű szakmapolitikai rendezvény megszervezése révén. A helyi partnerek szoros együttműködésben fognak dolgozni a Strukturális Alapok helyi elosztását végző szakpolitikai képviselőkkel annak érdekében, hogy minél több szervezettől, minél több érdekeltet/stakeholdert vonjanak be.
 
Mit várunk a célok megvalósulásától? - A célok megvalósításával:
erősíthető az egészségügy innovatív módon történő fejlesztésének hangsúlyosabbá tétele;
szélesíteni lehet a hazai és az európai egészségügyi ellátó rendszer átalakulásából (az ott megvalósuló innovációból) eredő valós piaci igényekhez való hozzáférést az ipari fejlesztők, innovatőrök számára;
fokozható az ellátott lakosság hozzáférése az egészségügyi és az ipari innováció eredményeihez;
emelhető az innovációban részt vevő egészségügyi személyzet megbecsülése;
javítható az innovációban részt vevő egészségügyi intézmények felszereltsége, ellátási színvonala;
kiváló lehetőség biztosítható a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére és az egészségiparban meglévő hazai innovációs potenciál bemutatására;
ösztönözhető a fejlettebb nyugati-európai régiók nyílt innovációs rendszerével való összekapcsolódás, hálózatépítés, közös H2020 projektek kidolgozása, valamint az innovatív egészségipari KKV-k nemzetközi piacra lépése.
 
További információka HoCare projektről:
Csizmadia István
ÁEEK Projektirányítási Igazgatóság, nemzetközi programok és projektek
E-mail: csizmadia.istvan@aeek.hu, Mobil: +36204690557
 
Ana Savšek, Development centre of the Heart of Slovenia, Slovenia
a projekt kommunikációjáért felelős partner 
Kidričeva 1, 1270 Litija, Slovenia
e-mail: ana.savsek@razvoj.si, telephone: +386 1 8962 717
 
HoCare projekt partnereinek listája:
-           Nicosia Development Agency – ANEL (Ciprus)
-           Development Centre of the Heart of Slovenia (Szlovénia)
-           Business Agency Association (Bulgária)
-           National Institute for Research and Development in Informatics (Románia)
-           Lithuanian Innovation Centre (Litvánia)
-           Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) (Magyarország)
-           Business Development Institute of the Authonomous Region of Madeira (Portugália)
-           DEX Innovation Centre (Cseh Köztársaság)
 
A projekt weboldala és eredmények: http://www.interregeurope.eu/hocare/
 
A “HoCare” projekt az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapjának és támogatásával az Interreg projektek keretében valósul meg.