Deák Mária 1986 óta dolgozik a salgótarjáni kórházban. Az elmúlt közel 40 év jelentős részét a felvételin, a mai sürgősségi elődjeként ismert osztályon töltötte. Tizenkét éve döntött úgy, hogy a rendelőintézetben folytatja az egészségügyi munkát, jelenleg a baleseti szakrendelésen dolgozik. Olyan csillogó szemmel és lelkesen beszél a felvételi osztályon töltött évekről és a mindennapi feladatokról, hogy egy pillanatra sem kérdés: ez a hivatása, amire gyermekkora óta készült.

– Miért az egészségügyi pályát választotta, amikor a továbbtanulásról kellett döntenie?

– Amióta az eszemet tudom, mindig is vonzott ez a szakma. Már gyermekként is csodálattal néztem a védőnők munkáját, így nem volt kérdés, hogy egészségügyi iskolában folytatom a tanulmányaimat. Nem volt B-terv. A szakiskola évei alatt sok időt töltöttünk a kórházban gyakorlaton, de az osztálytársaimmal szabadidőnkben, iskolai szünetekben is bejártunk, és igyekeztünk minél többet tanulni, tapasztalatokat gyűjteni. Megismertük a különböző területeken folyó munkát, nekem a felvételi osztály volt a legkedvesebb, itt kezdtem el dolgozni 1986 augusztusában.

– Ez jó választásnak bizonyult, hiszen 25 évet töltött ezen az osztályon.

– Mindig jó szívvel gondolok vissza azokra az évekre, ma is sokat álmodok az ott töltött napokról. A kollégák nagyon kedvesen fogadtak, Vekszlerné Évike volt a főnővér, akitől rengeteget tanultunk. Igazi példakép volt, aki úgy tudott kérni, hogy eszünkbe se jutott nekünk, fiataloknak, hogy ne tegyünk meg mindent, a legjobb tudásunk szerint. Olyan nagyszerű közösség alakult ki, ami a második családunk lehetett. Mindenben segítettük egymást, sorra születettek a gyerekeink, de soha nem okozott gondot, ha helyettesíteni kellett egymást, minden nehézséget megoldottunk. Az akkori kollégákkal ma is rendszeresen összejövünk, jó barátságok szövődtek, ami kiállta az idő próbáját.

– Mindeközben folyamatosan képzete is magát.

– Munka mellett végeztem el a felnőtt szakápolói képzést, leérettségiztem és a HÍD képzésben is részt vettem. A másodállásom is az egészségügyhöz kapcsolódott: szabadidőmben évekig otthonápolási szolgálatot is vállaltam: seb- és hospice-ellátásban tevékenykedtem, másodállásban pedig a baleseti sebészeten dolgoztam. Mégis nosztalgiával gondolok vissza azokra az évekre. Egészségügyi okok miatt döntöttem úgy 2012 januárjában, hogy a rendelőintézetben folytatom a munkámat. Fájó szívvel hagytam ott az osztályt.

– Miben más az itt végzett munka?

– A sürgősségin sokféle esettel találkoztunk, ennek köszönhetően nagy szakmai tudásra és tapasztalatra tettünk szert. Ott igazi csapatmunkára volt szükség, a szakrendelésen azonban csak az orvos és a nővér dolgozik együtt, így itt rendkívül fontos az együttműködés. Eleinte nehéznek tűnt, mert nem volt állandó helyem, minden rendelésen helyettesítettem. Aztán hat évvel ezelőtt a baleseti szakrendelőbe kerültem, azóta itt dolgozok, 2022 áprilisától főnővér-helyettesként. Időközben a rendelőintézeti kollégákkal is kiváló közösségé kovácsolódtunk.

– Az elmúlt évtizedekben végzett lelkiismeretes munkáját a közelmúltban miniszteri oklevéllel ismerték el. Mit szólt a kitüntetéshez?

– Meglepett, amikor kiderült, hogy én kapom az elismerést, de természetesen nagyon örülök neki. Ezúton is szeretném megköszönni a kórház vezetőségének, hogy méltónak találtak a kitüntetésre. Mindig igyekeztem a legjobb tudásom szerint végezni a napi feladataimat, szem előtt tartva az elvárásokat, próbáltam megfelelni azoknak, a betegek gyógyulása érdekében.

– Milyen tervekkel, várakozásokkal néz a jövőbe?

– Mivel két év múlva negyven éve leszek a pályán, már egyre többször gondolok a nyugdíjazásra. Ezzel kapcsolatban kettősséget érzek: a nehezebb napokat, heteket követően már sürgetném az időt és szívesen tölteném azt pihenéssel. De úgy érzem, hogy teljesen nem szeretnék elszakadni az egészségügytől, ha lesz rá lehetőség szívesen dolgozok majd nyugdíj után is. Sosem bántam meg, hogy ezt a pályát választottam, ismét ezt tenném. Olyan szeretettel fogadtak, tanítottak és neveltek az idősebb kollégák, amiért mindig hálás leszek. Emellett régebben tisztelet övezte az egészségügyi dolgozókat, sajnos ez mára sokat változott.

– Mit csinál szívesen szabadidejében?

– Három éves az unokám, amennyi időt csak tudok, vele töltök. Ez a lányomnak is nagy segítség. A párom mindenben támogat, enélkül nem is tudtam volna helyt állni a munkámban. Szabadidőnkben szeretünk otthon együtt lenni. Közösen sütünk, főzünk, kertészkedünk. Engem jobban kikapcsol az otthon töltött idő, mint az utazás. Kertes házban élünk Salgótarjánban, sok virágot nevelek. Szeretem az állatokat, van kutyánk is, cicánk is. Az otthonunk a nyugalom szigete számomra, ahol letehetem a mindennapok nehézségeit és feltöltődhetek.

Forrás: nool.hu, fotó: Gyurkó Péter