Szakma Kiválósága kitüntetést kapott a Szent Lázár Megyei Kórház laboratóriumában dolgozó Gyurkóné Kovács Krisztina.

Az egykor a bajai kórház fertőzőosztályán főnővérként dolgozó nagymamája példája nyomán kötelezte el magát az egészségügy mellett Gyurkóné Kovács Krisztina. A Szent Lázár Megyei Kórház laboratóriumában, a diagnosztika területén helyezkedett el bő harminc évvel ezelőtt, ahol a mai napig immár osztályvezető helyettesként teszi a dolgát szívvel-lélekkel. Kiemelkedő tevékenységét Szakma Kiválósága kitüntetéssel ismerték el a közelmúltban.

– Több mint harminc éve dolgozik a laborban, mindig az egészségügyben képzelte el magát, vagy volt más lehetőség is a pályaválasztás során?
– Már egészen korán, 12-13 éves koromban eldőlt, hogy ez a terület érdekel igazán. Nagymamám a bajai kórház fertőzőosztályán volt főnővér, egyszer, amikor nála nyaraltam, bevitt az intézménybe és megmutatta hol dolgozik. Engem akkor elvarázsolt az a közeg, és rögtön eldöntöttem, hogy biztosan kórházban fogok dolgozni. Valami megfogott, az egészségügy és nagymamám példája irányított erre az útra, soha nem akartam mást csinálni. Amikor a pályaválasztásról kellett dönteni, akkor egyértelmű volt, hogy az egészségügyi szakközépiskolába jelentkezek. Soha nem bántam meg, hogy így tettem.

– A középiskola elvégzését követően a Szent Lázár Megyei Kórházban helyezkedett el. Miért a labort választotta?
– 1990. augusztus elsején kezdtem dolgozni a Szent Lázár Megyei Kórház laborjában. Abban az időben még nem voltunk gyakorlaton a diagnosztika területén, de valami belső hang azt súgta, hogy nekem itt a helyem. Nem is merült fel soha bennem, hogy más területen, másik osztályon próbáljam ki magam. Ellenben azt ma már sajnálom, hogy fiatalon jelentkeztem ugyan az orvosi egyetemre, azonban közbeszólt az élet és nem kezdtem el ott a tanulmányokat. A továbbtanulást így munka mellett kellett megoldanom. Elvégeztem a laborasszisztensi, a szakasszisztensi, a menedzsmenti és a gyakorlatvezetői képzést. Még most is tanulok, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem biológia szakára járok.

– Vannak olyan munkatársai, akik nagy hatással voltak önre az elmúlt évtizedek alatt, akikre példaként tekint?
– Minden kollégám munkáját fontosnak tartom, és elengedhetetlennek ahhoz, hogy csapatként tudjunk együtt dolgozni a betegekért. A pályám elején Jakab Ferencné és Kun Miklós voltak azok, akiktől sokat tanultam. Az ő szakmai hozzáértésük, emberségük ma is példaként áll előttem. Úgy vélem, hogy a mi generációnk még kellő alázattal fordul a betegek felé, hiszen értük vagyunk. Tudom, hogy mindenkinek a saját problémája a legnagyobb. Ezért mondom mindig a kollégáimnak, hogy türelemmel és megértéssel végezzük a feladatainkat. A laborban dolgozó munkatársaimon nagy nyomás van, hiszen három óra leforgása alatt előfordul, hogy 250 beteget kell ellátni, és ezzel még nem ért véget a nap. Igaz ugyan, hogy mi nem több műszakban dolgozunk, de 24 órás ügyeletet kell tartanunk. Azonban nagyon jó a csapatunk, sokat köszönhetek nekik. Mindannyian kiemelkedő szakmai tudással végzik nap mint nap a feladatukat. Úgy gondolom, hogy ezt nem is lehetne másként csinálni, csakis egymást segítve. Persze vannak konfliktusok, azonban ha megfelelően állunk a megoldáshoz, azok is előre visznek és tanulhatunk belőlük.

– A közelmúltban szakmai díjjal ismerték el azt a munkát, amit nap mint nap a betegek gyógyulásáért végez. Mit szól a kitüntetéshez?
– A Magyar Orvosi Laboratóriumi Szakdolgozók Egyesülete idén első alkalommal ítélte oda ezt a kitüntetést. Minden megyében az egyesület képviselői tettek ajánlást a díjazottak személyére. Engem az egyik kollégám, Aradi Andrea jelölt. Nem tudtam róla egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a több száz jelöltből engem is az öt díjazott egyikének választottak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy megkaptam a szakma legmagasabb elismerését. Először el sem hittem, hogy nekem ítélték. Nagyon sok munka van mögötte, nem volt ugyan zökkenőmentes az idáig vezető út, de megérte tanulni és küzdeni. Nemcsak a kitüntetésért, hanem azért is, mert ilyen nagyszerű emberekkel dolgozhatok. Büszke vagyok a labor minden dolgozójára. Hálás vagyok a családom, a munkatársaim és a kórház vezetőségének támogatásáért. Az elismerés azonban szerénységre int, arra ösztönöz, hogy azon az úton folytassam tovább a munkámat, amin eddig haladtam. Még több szakmai alázattal és emberséggel elsősorban a betegek, de a munkatársaim, az intézmény minden dolgozója iránt.

– Néhány év múlva nyugdíjas lesz, azonban olyan szenvedéllyel és szeretettel beszél a hivatásáról, hogy nehéz elképzelni önt a laboron kívül.
– Ma még számomra is elképzelhetetlen, hogy el tudok majd szakadni a munkától, ha lesz rá lehetőségem, valószínűleg nem is fogom egyik napról a másikra befejezni a kórházi feladatokat. Azonban tudom, hogy ez az élet rendje, az évek során felhalmozott tapasztalatokat és tudást át kell adni a fiataloknak. Erre készülni kell, ezt nem lehet egy-két év alatt levezényelni. Már vannak elképzeléseim arról, kikre lehet majd számítani abban, hogy az általam képviselt szakmai és emberi vonalat tovább vigyék. Mivel elméleti és gyakorlati ismereteket is tanítok óraadóként a salgótarjáni egészségügyi iskolában, látom, hogy ez a terület egyre inkább érdekli a diákokat. Szeretném nekik is átadni azt a szakma iránti alázatot, amit az idősebb kollégák belém oltottak, amikor bő harminc évvel ezelőtt a laborba kerültem.

Kevés szabadidejét a családdal, az unokákkal tölti
Az elismert szakember elmondta, hogy a mindennapi feladatai és egyetemi tanulmányai mellett nem sok ideje jut saját magára. Azonban a család mindig ott áll mellette, kevés szabadidejét szívesen tölti az unokáival.
– Valóban kevés idő marad magamra, de ilyenkor legszívesebben a gyerekekkel, az egyéves és a három hónapos unokákkal foglalkozom. Bízom abban, hogy a munkámmal, azzal, hogy folyamatosan képzem magam, nekik is példát mutatok. A családom, a férjem és a szüleim is sokat tesznek azért, hogy helyt tudjak állni a mindennapokban. Biztos támaszként állnak mellettem. Sokszor halljuk, hogy mindannyiunk életében a család az első, azonban az egészségügyi dolgozók életében ez a rendszer felborul, hiszen számunkra nincsen hétvége, nincsenek ünnepnapok. Ezért szinte sosem tudok alkalmat keríteni arra, hogy a tankönyveken kívül más kiadványt is a kezembe vegyek, annak ellenére, hogy szeretek olvasni. Emellett szívesen fedezzük fel a párommal az ország nevezetességeit. Sopron a kedvenc városom, és gyerekkorom óta rajongok Sissiért, így az emlékeit őrző múzeumot is mindig örömmel látogatom meg – emelte ki Gyurkóné Kovács Krisztina.

Forrás, fotó: nool.hu