Az emberiséget több ezer éve sújtó gümőkór legkorábbi nyomait Magyarországon újkőkori csontvázakon mutatták ki. A betegség széleskörű elterjedéséhez az iparosodás, a nagyvárosok kialakulása és a rossz higiéniai körülmények vezettek. A tuberkulózis a 19–20. századi Európát sújtó leggyakoribb idült fertőző betegségek egyike volt. A szegények betegségének tartották; a helytelen táplálkozással, a rossz életminőséggel és a nyomorral hozták összefüggésbe. A betegség kezelésére szanatóriumokat hoztak létre, ahol bőséges ellátással és az oxigéndús, többnyire hegyvidéki levegővel és sok pihenéssel kúrálták. 1898-ban Batthyány Lajos és Korányi Frigyes vezetésével alakult meg a Budapesti Szegénysorsú Tüdőbetegek Egyesülete azzal a céllal, hogy biztosítsa azoknak a betegeknek az ellátását, akik nem engedhették meg maguknak a drága szanatóriumok igénybevételét.

A budai hegyekben épített Erzsébet Királyné Szanatórium adománygyűjtő sorsjegyét 1899-ben bocsátották ki, a felhívást Jókai Mór szövegezte, és a 19. századi magyar akadémikus, a történeti festészet kiemelkedő alakja, Benczúr Gyula rajza díszítette. Erzsébet királyné feledhetetlen vonásaival “a szeretet angyalát tünteti föl e rajz, amint megjelenik egy szűkes lakásban, hogy a gümős betegségnek fonnyadó áldozatát kimentse a szegényes világítású falak közül s kivigye a verőfényes erdő légkörébe, a legelőhaladottabb higiénia törvényei szerint épült új otthonba, a gyógyulás helyére.“

Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, semmelweismuseum.blog.hu, fotó: Vasárnapi Újság, 1900. november 25.