Az április végén elindult alkalmazásról a Magyar Vöröskereszt véradásszervezésért felelős országos szakmai vezetője, Váradi Mariann számolt be:

„Második alkalommal készült el egy applikáció, ezúttal azonban az alkalmas időpont keresésen túl a tájékoztatásra és számos kényelmi funkcióra is hangsúlyt fektettünk. Az applikáció segítségével a felhasználók nyomon követhetik, mikor telik le a két véradás közötti szükséges 56 nap, és egy gyors teszt kitöltésével az alkalmasságukat is ellenőrizhetik. Kedvenc települést, véradási helyszínt jelölhetnek meg, valamint a számukra releváns eseményekről értesítést kaphatnak. Hiszünk benne, hogy mindez megkönnyíti és korszerűbbé teszi a következő időpont, illetve helyszín ütemezését számukra. De adott pillanatban azt is megmutatja, hogy az aktuális helyzethez képest hol érhető el nyilvános véradási esemény megadott távolságon belül.”

A Magyar Vöröskereszt mobilalkalmazása bármely készülékre ingyenesen letölthető, majd az alkalmazás megnyitása után a telefonszámunk és a legutóbbi véradásunk időpontjának megadásával már be is léphetünk a megújult felületre. A program amellett, hogy megmutatja az általunk kiválasztott települések soron következő véradási eseményeit, naprakész adatokkal is szolgál, nyilvántartja a felhasználók korábbi véradásainak időpontjait és helyszíneit. A leendő véradók egy, az applikáción belül elérhető rövid alkalmassági teszt kitöltésével ellenőrizhetik, hogy valóban mehetnek-e vért adni.

 

Forrás: feol.hu