A vezető ápoló a belügyminiszter által jegyzett díszes okiratot 2022. november 30-án, a Belügyminisztérium márvány aulájában a Batthyány - Strattmann László születésnapja alkalmából rendezett központi ünnepségen Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkártól vette át.

Tamás Mária miniszteri elismerésére a Szent Kereszt Kórház vezetése Dr. Gondos Miklós főigazgató egyetértésével tett javaslatot. A felterjesztés szerint Tamás Mária osztályvezető főnővér 1996-ban végzett a szolnoki egészségügyi szakközépiskolában. Az iskola elvégzése után a kalocsai kórház Psychiátriai Osztályán kezdett dolgozni, majd átkerült a Tüdőgyógyászati Osztályra. 2001-ben felsőfokú ápolói bizonyítványt szerzett. Az osztály vezető főnővéri feladatainak ellátásával 2013. március 1-jén bízták meg. Tamás Mária munkavégzése során mind a munkatársakkal, mind a betegekkel közvetlen, jó kapcsolatot alakított ki. Konfliktuskezelő készsége magas szintű, mindenkivel önzetlen és segítőkész. Mindig pozitívan fogadja a változásokat, az új dolgozókat. Kihívásként tekint minden egyes feladatra, nem hátrál meg, a feladatok megoldására és a lehető legjobb, leghumánusabb, leggyorsabb megoldásra törekszik. Munkatársai, felettesei tisztelik szakmai tudását, felelősségtudatát, személyiségét, környezetében az ápolói hivatás példaképe. A COVID ideje alatt a Tüdőgyógyászati Osztályon megszervezte a COVID-19 vírussal fertőzött betegek izolációját. Tette mindezt azzal a céllal, hogy munkatársait a legkevesebb kontaminációnak tegye ki; mindvégig a szakma szabályait betartva óvta dolgozói egészségbiztonságát, megakadályozta, hogy a nem fertőzött betegek fertőzötté váljanak. Aktívan részt vett a COVID- betegek ápolásában, nem ritkán főnővéri teendői mellett műszakokat is vállalt annak érdekében, hogy a biztonságos betegellátást az intézmény biztosítani tudja.” - áll a méltatásban.

Forrás, fotó: Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház