Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram szakmai vezetése 2016. június 22-én az Országos Tisztiorvosi Hivatal Fodor József termében számolt be a Program aktualitásairól és óvodásoknak szóló egészségfejlesztő verses-mesekönyvét is bemutatta.

A rendezvényt Dr. Papp Magor, a Modellprogram szakmai vezetője és Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője nyitotta meg. Rövid köszöntőjük után Dr. Szabó János (Heves Praxisközösség, praxisközösségi koordinátor) praxisközösségek működéséről szóló előadása következett, majd Szabóné Gombkötő Éva (Berettyóújfalu Praxisközösség, népegészségügyi koordinátor) a prevenciós szolgáltatások fontosságáról, Modellprogramban betöltött szerepükről beszélt.

A szakemberek kiemelték, hogy a program eddigi megvalósítása során a lakosság 80%-a részesült egészségi állapot felmérésben. A Modellprogram az új lakossági szolgáltatások - prevenciós rendelés, életmód tanácsadás, krónikus gondozás keretében nyújtott többletszolgáltatás, közösségi egészségfejlesztés - nyújtása során jelentős számban fedezett fel a páciensek által eddig nem ismert betegségeket: többek között magas vérnyomást, cukorbetegséget, kóros vérzsír értékeket, látászavart, mozgásszervi eltéréseket, kóros elhízást és depressziót. A szakemberek segítségével jelentősen javult a lakosság egészségi állapota, csökkent a szakellátásba történő továbbutalások száma, valamint nőtt a krónikus beteggondozást igénylők körében a szükséges gyógyszerek kiváltásának az aránya.

A Modellprogram arra törekszik, hogy a Praxisközösségek teljes lakosságát, így a legkisebbeket is elérje egészségfejlesztő, prevenciós programjaival. Ebből a célból került kiadásra a Minden napra egy alma címet viselő egészségnevelő könyv, melynek szerzője Gutási Éva, aki a mindennapokban a Praxisközösségek működéséért felelős munkacsoport tagja. Verseit, meséit olvasgatva a gyerekek akár magukra is ismerhetnek, mialatt észrevétlenül tanulnak az egészséges táplálkozásról, mozgásról, életmódról. A verses mesekönyvből Legerszki Krisztina és Nagy Sándor színészek olvastak fel a jelen lévőknek, melyet a Jászapáti Szivárvány tagóvoda nagycsoportos ovisai egy szintén a könyvben szereplő mese életre keltésével köszöntek meg.
A népegészségügyi fókuszú Alapellátás-fejlesztési Modellprogram a Svájci Hozzájárulás keretében a svájci állam által biztosított, mintegy 3,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával, Észak- és Kelet-Magyarországon 2012-2016 között megvalósuló program. Célja, hogy a praxisközösségek kialakítása és az alapellátás szolgáltatásainak prevenciós fókuszú bővítése révén hozzájáruljon a lakosság egészségi állapotának javításához. A program kiemelt céljai közé tartozik az ellátáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségeinek felszámolása, a hátrányos helyzetű lakosság bevonása, különös tekintettel a roma populációra.

További információ a Modellprogramról: www.alapellatasimodell.hu