Befejeződött a Csolnoky Ferenc Kórház nővérszállójának külső felújítása. A pénteki átadón azt is bejelentették, a Stromfeld utcai épület fejlesztése a belső korszerűsítéssel folytatódik.

Dávid Gyula, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója hangsúlyozta, az elmúlt években a betegellátást fejleszthették, a nővérszálló megújításával a dolgozók életkörülményei javulnak. Hozzátette, a fejlesztést 138 millió forint európai uniós pályázati forrásból valósították meg. A beruházásban szigetelték az épület homlokzatát és tetejét, kicserélték a külső nyílászárókat és 28 kW-os csúcsteljesítményű napelemes rendszert telepítettek a ház tetejére.

Németh László, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója bejelentette, az energetikai megújítás után mintegy 790 millió forintból belső megújítást is végrehajtanak a 140 lakásból álló épületen. Hozzátette, a hasonló jellegű beruházásokra a kormány országszerte nyolcmilliárd forintot biztosít, emellett további nyolc-nyolc milliárdot költenek a szakdolgozók eszközeinek fejlesztésére és skill laborok (tanulóközpontok) létrehozására.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta, Veszprém megye kórházaiban több mint 22 milliárd forintos fejlesztés történt az elmúlt években, ebből több mint tízmilliárdos beruházást a Csolnoky kórházban hajtottak végre. 

Takács Szabolcs kormánymegbízott arról beszélt, a beruházások sora hozzájárul ahhoz is, hogy enyhítse az ágazatban is meglévő munkaerőhiányt.

Forrás: veol.hu