A Tömbkórház Projekt során a Jósa András Oktatókórházban valósult meg az utóbbi évtizedek legnagyobb hazai egészségügyi beruházása. Uniós és állami támogatásból, összesen 16,1 milliárd forintból onkológiai, gyermekgyógyászati, belgyógyászati tömbök, valamint egy új sürgősségi betegellátó centrum épült fel. A mentőhelikopter leszállópálya átadásán részt vett dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, egészségügyért felelős államtitkár. Hangsúlyozta, a kormány az elmúlt időszakban 500 milliárd forintnyi uniós forrást fordított nagyrészt vidéki fejlesztésekre. Ennek kapcsán az ország majdnem minden sürgősségi osztálya megújult, itt Nyíregyházán pedig a sürgősségi betegellátás utolsó eleme készült el azzal, hogy a kórház mentőhelikoptert is tud fogadni.

A megyében tavaly 17, az idén pedig már 9 alkalommal vetették be a mentőhelikoptereket. Mivel eddig legközelebb csak Debrecenben volt kórházban kialakított leszállóhely, így a légi mentők megyei kórházat egy közeli füves területen landolva tudták megközelíteni. Az új, 400 négyzetméteres heliportot a gyermekgyógyászati tömb tetején alakították ki. Dr. Adorján Gusztáv főigazgató elmondta, ez azt jelenti, hogy a betegek sokkal gyorsabb rövidebb és úton jutnak a megfelelő ellátáshoz. Mind a sürgősségi, a traumatológia és a gyermek sürgősségi osztály így egy kapun keresztül megközelíthető. A Jósa András Oktatókórház sürgősségi osztályán évi 40 ezer beteget fogadnak, ez is indokolta a légi mentés fejlesztését a leszállópályával. Természetesen mindehhez a földi személyzetet is kiképezték. A leszállópályát a legmodernebb fény- és biztonsági berendezésekkel szerelték fel, így rendkívüli helyzet esetén az éjszakai leszállásnak sincs akadálya.

Dr. Kovács Ferenc polgármester szerint a fejlesztés Nyíregyházának is komoly előrelépés. Kiemelte, hogy évtizedek óta jó hírű sürgősségi osztály működik a megyeszékhelyen, hiszen az országban elsőként hozták létre. Már csak egy fontos eleme hiányzott, a heliport, és most ez is elkészült.
 
A gyermekgyógyászati tömb tetején ünnepélyes keretek között, szalagátvágással is átadták a mentőhelikopter leszállópályát.

Forrás: nyiregyhaza.hu