A közelmúltban a megyei kórház érsebészetén a szakemberek egy különleges műtétet végeztek. Néhány napja egy fiatalember súlyos közlekedési balesetet szenvedett. Ahhoz, hogy újra teljes életet élhessen, több szakma összehangolt munkájára volt szükség.

A műtét különlegessége, hogy egy baleset következtében szétszakadt mellkasi főverőeret zárták belülről egy katéter technikával a kiszakadt mellkasi verőér területére bevitt műérrel, amivel el tudták zárni ezt a szakadást – ismertette Csiba Gábor főigazgató-főorvos. Hozzátette, ezzel az eljárással el lehetett kerülni egy olyan nagy kockázatú sebészeti beavatkozást, ami azzal járt volna, hogy meg kellett volna nyitni a mellkast, időlegesen ki kellett volna rekeszteni a keringést és egy átmeneti keringést kellett volna biztosítani a szív, a hasi zsigerek és az alsó testfél között.

– Azért is lényeges ez az új technikai lehetőség, mert ennek a fiatalembernek – és sok hasonló betegnek, akiknek baleset következtében szakad szét a mellkasi verőere – egyidejűleg több súlyos sérülése is volt – fűzte hozzá Csiba Gábor.

A baleseti sebészek a beteg alsóvégtagi töréseit operálták, a hasi sebészek és a mellkas sebészek ugyancsak egy, a megyei kórházban alkalmazott egyedülálló laparoszkópos műtéti technikával helyezték vissza a zsigereket a hasüregbe és zárták a rekesz szakadást. Ezáltal a beteg elkerülte a két testüreg (hasüreg és mellkas) direkt megnyitását.

– Amióta létezik ez a speciális műtéti eljárás, sokat javult a gyógyulási statisztika, és a betegek túlélési esélye is jelentősen megnőtt. Bár költséges műtéti beavatkozásról van szó, az új technika alkalmazásával egyre több beteg maradhat életben. A műtét bonyolult és alapos szakmai tudást, tapasztalatot igényel orvosainktól, ebben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház élen jár – emelte ki a főigazgató-főorvos.

A beteg már több műtéten túl van, sebészileg gyógyultan otthoni rehabilitációra távozott a kórházból.

Forrás: minap.hu