Nagy Géza, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház ápolási igazgatója és egyben a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei elnöke bátorította köszöntőjével a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny vármegyei döntőjére érkező diákokat, majd dr. Szabó Tünde gazdaságfejlesztési kormánybiztos emelte ki köszöntőjében, hogy milyen nagy szükség van szakavatott ápolókra. Az egészségügy egyik fő alappillére a humán erőforrás, erről már dr. Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója beszélt a megnyitón. Hozzátette, az egészségügyi dolgozók közül is kiemelten fontosak az ápolók, nagy szükség van a munkájukra.

– Ennek a hivatásnak az alapja az a megszerzett lexikális tudás, amelyre támaszkodhatunk és önök is fognak támaszkodni a mindennapi munkájuk során. De ez nem elég. Mivel ez egy hivatás, itt szükség van elhivatottságra. Szükség van empátiára, egy jó szóra, amely legalább ugyanolyan fontos a betegek gyógyítása terén. Ezért arra kérem önöket, hogy szerezzék meg a maximális lexikális tudást, de mindig legyenek empatikusak, mindig törődjenek a betegeikkel, hiszen egy gondolat, egy szó, egy mosoly ugyanolyan fontos lehet, mint a legjelentősebb gyógyszer és a legdrágább műszer, készülék – emelte ki dr. Szűcs Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere felhívta a diákok figyelmét arra, hogy Nyíregyháza folyamatosan fejlődik, érdemes városunkban és a kórházunkban tervezni a jövőjüket. – Nyíregyháza az egyik, ha nem a legnagyobb vidéki kórházzal rendelkezik, nagyon nagy ellátási területtel. Szinte minden szakterület megtalálható, tehát itt nemcsak egy stabil munkahelyet választanak a fiatalok, hanem egy komoly karrierlehetőséget is – mondta el Jászai Menyhért, Nyíregyháza alpolgármestere. Az eseményről a Nyíregyházi Televízió készített összefoglalót.

Forrás, fotó: nyiregyhaza.hu, Nyíregyházi Televízió