– Családi példa hatására döntött úgy, hogy az egészségügyi szakmát választja?

– Senki sem dolgozott a családomból az egészségügy területén. Édesanyám pénzügyi vonalon tevékenykedett, könyvelő volt. Talán az lett volna természetes, ha az ő példáját követem, meg is lepődtek a szüleim, hogy nem ebben az irányban tanultam tovább. Amikor végzős voltam az általános iskolában, még nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék csinálni. Abban az egyben azonban biztos voltam, hogy segíteni szeretnék az embereknek. Így a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskolában tanultam tovább. Az elméleti órák mellett a gyakorlatok során beleláttunk a megyei kórház működésébe is, az ötödik évben már igen nagy óraszámban töltöttük gyakorlatunkat a különböző osztályokon. Azok közül a mozgásszervi rehabilitáció tetszett meg leginkább, így 1995-ben ápolóként kezdtem el itt dolgozni.

– Miért éppen e terület mellett döntött?

– Azt tapasztaltam, hogy ezen az osztályon tudok a legtöbbet segíteni a betegeknek. Itt tehetek a legtöbbet önellátásuk fejlesztéséért. Igazi csapatmunka jellemzi az itt dolgozók mindennapjait, hiszen több szakterület együttes munkájára van szükség a páciensek felépüléséhez. Ennek köszönhetően családias környezet alakult ki, ahol mindenki legjobb tudása szerint tett nap mint nap a betegek mielőbbi gyógyulásáért. Ápolóként kezdtem itt a pályámat közel harminc évvel ezelőtt, aztán részlegvezető ápoló, főnővérhelyettes, majd főnővér beosztásban is dolgoztam.

– Az évek során folyamatosan képezte magát a fejlődés érdekében és azért, hogy ennek köszönhetően még magasabb színvonalon tudja segíteni a pácienseket.

– Három évvel azután, hogy munkába álltam, jelentkeztem a Debreceni Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karára, majd az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézetben egészségügyi menedzser képesítést szerez-tem. Legutóbb a Semmelweis Egyetemen elvégeztem a minőségügyi és betegbiztonsági menedzser képzést. A kórházban a ranglétra minden fokát végigjártam, azonban nem csak azért vállaltam a folyamatos tanulást, hogy előbbre lépjek. Saját magam fejlesztésével sokat tudok tenni a betegbiztonságért, a kórházban folyó munka minőségének folyamatos javításáért is.

– Nemcsak önmaga folyamatos képzése fontos önnek, hanem a fiatal korosztály, a jövő generációjának egészségügyi dolgozóié is.

– Úgy vélem, hogy a szakképzés, a jövő építése nagyon fontos az egészségügyi ellátórendszer minden szintjén. Ennek érdekében gyakorló ápoló, ápoló és egészségfejlesztő segítő képzésben óraadó tanárként, vizsgafelkészítőként és vizsgabizottsági tagként is tevékenykedtem. Jelenleg a kórházunkban működő oktató, készségátadó Skill laborban képzésszervezői és instruktori feladatokat is ellátok. Mindezeken túl ápolási igazgatóhelyettesként fő célom a szakmai gyakorlati oktatások és az ápolói tevékenységek fejlesztése. Az egészségügy területére is jellemző a gyors és nagymértékű fejlődés, ehhez folyamatosan alkalmazkodni kell. Mindig vannak új kihívások és feladatok amiknek szeretnék megfelelni.

– Jelenleg rendelőintézeti, gondozói igazgatóként a járóbeteg-ellátást irányítja, működteti. Ez azt jelenti, hogy nincs napi kapcsolatban a betegekkel?

– Igaz, hogy ma már személyesen nem találkozom betegekkel a munkám során, azonban folyamatosan azért dolgozom, hogy az ellátás minősége fejlődjön. Arra fókuszálok, hogy a felmerülő problémákra, az egész rendszert átlátva, a lehető legjobb megoldást találjuk meg.

– Az évek során számos kitüntetéssel elismerték tevékenységét. Melyik díjra a legbüszkébb?

– Mindegyikre nagyon büszke vagyok. Az elsőt még 2007-ben kaptam, a betegágy mellett kifejtett magas színvonalú teljesítményért a Szent Lázár Megyei Kórház Kiváló Ápolója elismerő oklevelet vehettem át. Majd a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szakmai díját is nekem ítélték. Tavaly pedig 25 éves pályafutásomat Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták. Mindegyik díj fontos visszaigazolása annak, hogy jó úton járok és érdemes a hivatásomért a tőlem telhető legtöbbet megtennem. Ezt nem is lehet másként csinálni, nekem a szakmám a hobbim. Mivel sokrétű a feladatom, még 27 év után sem csökkent a lelkesedésem.

– Idén a Covid–19-járvány idején végzett kimagasló tevékenységét ismerte el díszoklevéllel a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete.

– Éppen az államvizsgámat követő napokban tört ki a világjárvány, ami hatalmas kihívás elé állította az egészségügyben dolgozókat. Ezek közé tartozott a folyamatosan, naprakészen frissülő eljárásrendnek való megfelelés, a betegellátó osztályok átalakítása, az ápolók átcsoportosítása, az orvosok, ápolók, betegellátásban dolgozók átképzése, továbbképzése. Továbbá a betegek és dolgozók szűrésének megszervezése, nyomon követése, a mintavételi pontok és oltópontok kialakítása, működtetése, a kórházi beléptetés megszervezése. Mindezek elképesztő terheket róttak minden egészségügyi dolgozóra, akik fáradságot nem ismerve, teljes védőfelszerelésben, 12 órás műszakban, fokozott pszichés terheik mellett végezték gyógyító munkájukat. A legutóbbi kitüntetés mindannyiuk elismerése.

Szülőfalujában, Pécsett és a Balatonnál töltődik fel

Arra a kérdésre, hogy mivel tölti szabadidejét, Csikos Dóra a következő választ adja: – Szeretek utazni, elsősorban belföldön. Nagy szerelmem a Balaton, mivel gyermekkoromban minden nyáron egy hetet a tó mellett töltöttem. Ezt a szokást igyekszem a mai napig megőrizni, sőt a céljaim között szerepel, hogy minden évszakban eljussak a magyar tengerhez, hiszen mindig gyönyörű. Ezenkívül az is a bakancslistámon szerepel, hogy minden vízparti települést végiglátogatok majd. A Balaton mellett Pécs is közel áll a szívemhez, kétévente egyszer megnézem a város nevezetességeit. Az sem zavar, hogy már sokadszor csodálok meg egy-egy látványosságot. Heves megyéből származom, a szüleim ma is Sirok településrészén, Kőkútpusztán élnek. Hétvégente, ha csak tehetem, ebben az apró faluban pihenem ki a hét fáradalmait. Nagyon szeretem ezt a néhány száz lelkes községet és az itt élőket. Terveim szerint a nyugdíjas éveimben vissza fogok térni a szülőfalumba, és itt töltöm majd a jól megérdemelt pihenésemet.

Forrás, fotó: nool.hu