Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója hangsúlyozta, sikeres pályázatuknak és az intézetben már végrehajtott fejlesztéseknek köszönhetően az új évben is jelentős lépéseket tehetnek a gazdálkodás ésszerűsítéséért, ezen keresztül pedig a betegellátás színvonalának emeléséért.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet a kapott támogatást három jelentős projekt megvalósítására fordítja.

Helyi gőzfejlesztőt telepítenek az összes járulékos beruházással – kémény, kazánház, gázvezeték, vízkezelő, gőz- és kondenzhálózat ‒ együtt 69,6 millió forint értékben. Az energiahatékony helyi gőzfejlesztő kiváltja a nagy hőveszteséggel járó elavult központi gőzkazánokat. Ezzel, valamint a rezsi és karbantartási költségek csökkenésével éves szinten 30 millió forint megtakarítás várható ‒ írják.

Bevezetik továbbá az RFID rendszert a textilhiány csökkentése, a stabil textilellátottság biztosítása érdekében. Az anyagok RFID alapú jelölése és követése a mosodától a kilépési pontokig nyomon követhetővé teszi azok útját, így évente 4-4,5 millió forint leltárhiány számolható fel.

15, 4 millió forint értékben két elektromos platós vontató, valamint egy elektromos targonca is beszerezésre kerül, így a mosodai és egyéb szállítási idők rövidülnek, a kórházi osztályok ellátása folyamatosabbá válik. A gépesítés évi 4 millió forintos bérmegtakarítást tesz lehetővé ‒ áll a tájékoztatásban.

„Ezekkel a beruházásokkal kórházunk újabb lépéseket tesz az ésszerűbb gazdálkodás felé. Az ebből származó megtakarítások hozzájárulnak a biztonságosabb, magasabb színvonalon történő betegellátás fejlesztéséhez, a magasabb szintű szolgáltatások pedig a lakosság egészségi állapotának javításához” – nyilatkozta Bodnár Attila főigazgató.

Forrás: orientpress.hu