Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesültek:

Prof. Dr. Izbéki Ferenc belgyógyász, gasztroenterológus, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház oktatási és tudományos orvosigazgató-helyettese és az I. Belgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa, egyetemi magántanára. Az elismerést az egészségügyi szakterületen közel negyven éven keresztül végzett kiemelkedő szakmai és vezetői tevékenysége elismeréséül kapta.

 

Dr. Kovács Attila, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója több mint három évtizedes kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül kapta meg a kitüntetést.

 

Dr. Szikora István radiológus, neuroradiológus, neurointervenciós szakember az intervenciós neuroradiológiai beavatkozások magyarországi meghonosítása terén meghatározó szakmai tevékenysége elismeréséül. Szikora tanár úr alapította az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet Neurointervenciós Osztályát, és több évtizedes munkájával jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény ma európai szinten is vezető szerepet töltsön be a neurointervenció területén.

 

Prof. Dr. Baranyai Tibor, a Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa, volt kórházigazgató. A rangos kitüntetést Sopron egészségügyi ellátásának fejlesztésében és irányításában betöltött kiemelkedő szerepe, valamint a radiológia szakterületén végzett magas színvonalú orvosi tevékenysége elismeréséül vehette át.

Prof. Dr. Baranyai Tibor, Batthyány-Strattmann László-díjas főorvos, címzetes egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatában részesült, melyet hosszú éveken át tartó, kimagasló szakmai tevékenységének elismeréséül vehetett át.

Orvosi diplomáját 1969-ben, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte. 1969 és 1976 között Tállya község körzeti orvosi feladatait látta el, majd 1976-tól 1985-ig a Debreceni Orvostudományi Egyetem Radiológiai Klinikáján dolgozott tanársegédként. Szakmai érdeklődése nagyon korán a radiológia, ezen belül is az ultrahang- és CT-diagnosztika irányába fordult. 1980-ban radiológiából tett szakvizsgát. 2006-ban a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán egyetemi egészségügyi menedzsment szakértő képesítést szerzett.

1985-ben kapott megbízást a soproni kórház Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztályának osztályvezető főorvosi feladataira. 1990-től 1995-ig, majd 2002-től 2012-ig főigazgatóként irányította magas színvonalon Sopron Megyei Jogú Város Erzsébet Oktató Kórházát. Kiemelkedő szerepe volt az intézmény rekonstrukciójában. A Röntgen- és Izotópdiagnosztikai Osztály osztályvezető főorvosaként sokat tett a diagnosztikai területek dinamikus fejlesztéséért, az osztály munkáját jelenleg is segíti szerteágazó szakmai ismereteivel.

Prof. Dr. Baranyai Tibor főorvos szakmai tudásának átadására mindig nagy hangsúlyt fektetett. A Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense és tanára, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi tanára. Hazai és külföldi konferenciák rendszeres résztvevője, előadója. Több mint 100 tudományos közlemény, 23 könyv, 500-nál több előadás fűződik a nevéhez. Kiemelt szakterületei a röntgen diagnosztika, az ultrahang diagnosztika, a radiológiai intervenció, a neuroradiológia, a mammográfia, az angiográfia, valamint a CT és MR diagnosztika.

Számos tudományos társaság tagja, több cikluson át töltötte be a Magyar Radiológus Társaság elnöki pozícióját. A Radiológiai Szakmai Kollégium és az MTA Köztestületének tagja. Hosszú ideig a Magyar Radiológia című szaklap főszerkesztő helyettese volt. A Horvát Radiológus Társaság tiszteletbeli tagja, az Európai Uroradiológus Társaság tagja. A Soproni Ultrahang Napok megteremtője és főszervezője, a Soproni Erzsébet Kórházért Alapítvány alapítója.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatában Sopron egészségügyi ellátásának fejlesztésében és irányításában betöltött kiemelkedő szerepe, valamint a radiológia szakterületén végzett magas színvonalú orvosi tevékenysége elismeréséül részesült.

 

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

Dr. Gulyás Zoltán, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház onkológus főorvosa, a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenysége elismeréséül kapta a kitüntetést. 


Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült:

Jakab Gedeonné, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Neurológiai Szakambulanciájának vezető asszisztense, az egészségügyi szakterületen végzett öt évtizedes szakmai tevékenysége elismeréseként.

A kitüntetettek teljes listája itt olvasható.

Forrás, fotó: Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet, Soproni Erzsébet Oktató Kórház és Rehabilitációs Intézet, Czímer Tamás, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet