Csaknem kétmilliárd forintos műszer-, illetve informatikai fejlesztés zajlik az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben, a berendezések még az idén megérkeznek - tájékoztatta a kórház megbízott igazgatója az MTI-t. Tóth Ildikó közölte: mintegy 500 millió forintos európai uniós forrásból új MR-készüléket vásárol a kórház. A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében beszerzendő műszer várhatóan januártól áll a betegek szolgálatába, akkor tudják lecserélni a kórház jelenlegi mágneses rezonanciás berendezését.

A 480,5 millió forintos, százszázalékos támogatású beruházás révén az üvegházhatású gázok kibocsátása évi 65,51 tonnával csökkenthető.
A kórház vezetője arról is beszámolt, hogy az intézmény hatmilliárd forintból megvalósuló felújításának részeként 1,3 milliárd forintot fordítanak műszerek beszerzésére. Százkilencvenhat új eszközt vásárol a kórház, egyebek mellett CT-berendezést, röntgen- és ultrahangkészülékeket, műtétekhez szükséges felszereléseket. Egy másik uniós pályázat segítségével pedig nagy értékű érfestő diagnosztikai eszközt is be tudnak szerezni.

Tóth Ildikó kitért arra, hogy a nagyszabású műszerfejlesztés mellett elindult egy 180 millió forintos informatikai beruházás is. Bővítik az informatikai hálózatot, nagy teljesítményű szervereket, illetve beteghívó rendszert és biztonsági kamerarendszert, új telefonközpontot, valamint műtős radiológiai megjelenítő rendszereket építenek ki, szintén uniós pályázati forrásból.
 
Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet ellátási körzetébe csaknem 300 ezer ember tartozik.

Forrás: weborvos