A gyerekek gyógyulására jótékony hatással bír a játék, hiszen eltereli a figyelmüket a betegségükről, félelmeikről, miközben a kezelés idejét is jó hangulatban töltik el. Az intézmény számára kiemelten fontos, hogy a szükséges terápiák és kezelések mellett ilyen módon is elősegítsék a kis betegek mielőbbi felépülését.
„Régi álom valósult meg a helyiség kialakításával” - mondja Dr. Szegény Krisztina osztályvezető adjunktus és hozzáfűzi: „A játszószoba létesítésével lehetőséget teremtettünk arra, hogy a gyógyuláshoz, kivizsgáláshoz szükséges idő gyorsabban teljen betegeink számára. A vizitek, vizsgálatok jelentős része a délelőtt folyamán történik, ezért a játszószobát elsősorban délután, 13-20 óra között használhatják azok a gyerekek, akiknek az állapota ezt megengedi, és nincs fertőző betegségre utaló tünetük. A helyiség számos időtöltési lehetőséget kínál, a kis betegek rajzolhatnak, készségfejlesztő játékokkal, társasjátékokkal játszhatnak. A legkisebbek mesét, a nagyobb gyerekek pedig filmet nézhetnek.”

 

Mégis, hogyan segíti a betegek gyógyulását a játék?

Pszicho-neuro-immunológiai kutatások igazolták, hogy a jó közérzet, illetve a felszabadultan végzett tevékenységek pozitívan befolyásolják a betegek megküzdését a betegségükkel. Kimutatták, hogy ilyenkor olyan változások indulnak el az emberi szervezetben, amik fájdalomcsillapítóként is hatnak, és a játszószoba éppen ezt a folyamatot használja ki. A gyerekek számára sokszor szorongást, félelmet okozhat a kórházi tartózkodás, a játék pedig kiváló lehetőséget nyújt az ott tapasztalt érzelmeik feldolgozásra, valamint könnyebbé teszi számukra a kórházban töltött napokat.
„Igyekeztünk barátságos, gyerekközpontú környezetet teremteni a már meglévő, eddig nem használt játékainkkal. A jövőben szeretnénk majd további játékokkal és gyerekbútorzattal bővíteni a felszerelést. A játszószoba létesítése egyébként hozzátartozik a II. progresszivitási szintű ellátáshoz, természetesen elsősorban a szakmai feltételek megteremtését követően, aminek minden esetben a legfontosabb szempont kell lennie” – teszi hozzá Dr. Szegény Krisztina, aki azt is elmondja, hogy az intézményben kezelt betegek nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták és vették birtokba az új szobát.
„A használatba vétel után, számunkra is meglepő módon, az első dicséretet a nagyobb gyerekektől, a tinédzserektől kaptuk: többen is elmondták, milyen jó, hogy ide be tudnak ülni társasozni, beszélgetni, együtt szórakozni. Ez egy rendkívül pozitív visszacsatolás arra, hogy a kezdeményezésünk valóban fontos és sokat jelent a betegeink számára” – meséli büszkén a szakember.

A játszószoba azon túl, hogy remek kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget biztosít a gyermekek számára, elősegíti a szakemberekkel való együttműködést is, a közös játék, a meseterápia pedig a félelmek feldolgozásának, a vizsgálatokra, terápiás ellátásokra való felkészülésnek is kitűnő terepe lehet. Az intézmény valamennyi munkatársa azon dolgozik, hogy a kórházban töltött idő alatt a gyermekek biztonságban és a körülményekhez mérten a lehető legjobban érezhessék magukat.