Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az esemény megnyitóján elmondott köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy a védőnői szervezet alapításkori célja az volt, hogy tanácsokkal járuljon hozzá a gyermekek jólétének megteremtéséhez. A magyar védőnői szolgálat egyedülálló a világon, számos országból érdeklődnek, miként vehetnék át ezt a kiválóan működő hálózatot. A védőnő a legfontosabb támasza a gyermeket váró családoknak, hozzáértésével képes megnyugtatni az aggódó édesanyát, családtagokat. Munkájában egyszerre van jelen az évszázados állandóság, a kisgyerek és a család védelme, és a változó világra, új szakmai kihívásokra történő reagálás képessége. Az a cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és egészséges, szerető családban nőhessen fel. A szakmai rendezvény célja pedig, hogy még jobbá tegye a világszínvonalú magyar védőnői szolgálatot – mondta Hornung Ágnes, majd megköszönte a védőnők elkötelezett munkáját.

Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató, a rendezvény egyik fővédnöke, köszöntőjében tolmácsolta elismerését a konferencia magas szintű szakmai programjának összeállításához. Reményét fejezte ki, hogy az elhangzó előadások bizonyítani fogják, a védőnői hivatás innovációja nemcsak az egészségügy fejlődése szempontjából alapvető érdek, hanem a lakosság, a társszakmák és a civil szervezetek számára is kiemelt jelentőségű. Meggyőződése szerint a tanácskozás hozzájárul ahhoz is, hogy az új tudományos eredmények, programok, tapasztalatok minél szélesebb körben ismertté váljanak és a védőnők által gondozottak számára hozzáférhetőek legyenek.

Kezdetét vette az alapellátás átalakítása, mely a védőnői hálózatot is érinti – adott tájékoztatást Csősz Katalin, az OKFŐ Védőnői Szakmai Osztályának osztályvezetője. A júliustól életbe lépő változásokról szólva elmondta: az egységes védőnői rendszer kialakítását célozva az OKFŐ átveszi az önkormányzatoktól a területi védőnőket és a vármegyei irányító intézményekhez rendeli őket.

Az átalakítások eredményeként a 2600 helyett már csak 23 munkáltató lesz. Az iskolai védőnők (mintegy 890 fő) 2024. január 1-jétől kerülnek át a megyei intézményekhez – ismertette Csősz Katalin. Mint mondta, a változtatások lebonyolításához a kórházaknak alapító okiratot kellett módosítaniuk. Emellett módosítani szükséges az intézmények szervezeti és működési szabályzatán, valamint 18 800 működési engedély sorsát kell tisztázni. Az osztályvezető kiemelte: az lenne az ideális, ha a védőnői szolgálat önálló egység lenne a kórházakon belül.

Az ugyanakkor mindenképpen kedvező, hogy az új rendszerben a kórházak átvállalják a védőnőktől a kamarai tagdíj fizetését, s tervben van a területi pótlék 15-ről 50 százalékra való növelése is – közölte Csősz Katalin.

A védőnőket érintő további változásokról várhatóan májusban születhet döntés az Országgyűlésben.

Forrás: OKFŐ Védőnői Szakmai Osztálya, Magyar Nemzet, MTI, fotó: magyarnemzet.hu, Kulturális és Innovációs Minisztérium – Bodó Gábor