Dunaújváros

A Szent Pantaleon Kórházban díjátadóval egybekötött tudományos értekezletet tartottak az egészségügyi szakdolgozóknak.

A nagyszabású eseményt a Városháza „C” szárnyában rendezte meg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet menedzsmentje és ápolásvezetése, a „Minőségi Ápolásért Alapítványa”, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) Fejér Vármegyei Területi Szervezete.

A hallgatóságot elsőként dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő, majd dr. Jobbágy Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója köszöntötte. A szakdolgozói kamara képviseletében Bokorné Sike Erika vármegyei területi elnök mondta el köszöntőjét, mielőtt a kórház ápolási igazgatója, Erdély-Franyó Anna megnyitotta az értekezletet. Folytatásként a Móricz Zsigmond Általános Iskola Kamara Kórusa kedveskedett műsorával, Szigethy Adrienn tanárnő vezetésével. Az ünnepség kiemelkedő eseményeként elismerések átadására is sor került. A MESZK elismerő oklevelét kapta elhivatottságáért két fiatal pályakezdő ápoló: Kőműves Emese a neurológiai osztályról és Szajkó Gréta a traumatológiai osztályról.

A „Minőségi Ápolásért” Alapítvány által létrehozott „Minőségi Szakdolgozó 2023.” díjat az alapító kuratóriumától vehették át: Csordás Józsefné ápoló a pszichiátriai osztályról, Pánczélné Kurucz Mária ápoló a krónikus belgyógyászatról, Szabóné Fogarasi Rita ápoló a belgyógyászati osztályról, Ürmös Zoltánné ápoló a neurológiai osztályról, Winiarczykné Dániel Sarolta ápoló a gyermekosztályról .

Az ünnepi perceket követően vette kezdetét a szakmai nap tudományos része, melynek keretében két szekcióban, az egészségügyi ellátás sokrétűségéből fakadóan többféle témában, kilenc előadást hallgathatott meg a közönség, az aneszteziológiai és intenzív betegellátó osztályvezető főorvosa, dr. Németh Zoltán nyitóelőadása után.

A nap végén a Szent Pantaleon Kórház bíráló bizottsága döntött az előadások díjazásáról. A szakmai zsűri véleménye alapján született eredményt és indoklását Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató ismertette. Méltatta az előadások magas színvonalát és gratulációját fejezte ki a pályamunkák készítőinek, legfőképpen az alábbi díjazott dolgozatok előadóinak: Az ápoló-beteg kommunikáció a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben – Fehér Gabriella – Sürgősségi Betegellátó Osztály

A mindennapi urológiai gyakorlatban alkalmazott speciális vizelet deviálási formák (urosztóma behelyezés) során fellépő szakápolói feladatok, urosztómát viselő páciensek és hozzátartozóik edukációja - Horváth Zsuzsanna – Urológiai Osztály
A váltott műszakban dolgozó férfiak tápláltsági állapota, táplálkozása és egészségmagatartása - Szabó Gréta – Egészségfejlesztési Iroda

Forrás, fotó: duol.hu

Miskolc

A jeles nap alkalmából az intézmény ápolóit és asszisztenseit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban is köszöntötték. Áldozatos munkájukat kulturális műsorral és hangtálfürdővel köszönte meg az intézmény.

– Azokat a dolgozókat köszöntjük ezen az ünnepnapon, akik most is a betegellátásban teljesítenek szolgálatot vagy éppen a teljesített műszakjukat pihenik ki. Ők méltó képviselői Florence Nightingale szellemi örökségének. Május 12-e minden évben az ápolókról szól, akik lelkiismeretes és elkötelezett munkájáért mondunk köszönetet és fejezzük ki hálánkat – fogalmazott az ünnepségen Vas Mónika, ápolási igazgató. Az intézményben megközelítőleg 3200-an vannak azok, akik nem orvosként dolgoznak a betegellátásban. – Minden színtéren jelen vannak, ezért az ápolók nemzetközi napja nálunk nem csak az ápolókról szól, hanem mindazokról, akik betegeinkért dolgoznak nap mint nap a kórtermeinkben és azokon kívül, a rendelőinkben, a szülőszobákban, a csecsemő- és gyermekboxokban, a tornatermekben, a laborokban, a műtőkben, a diagnosztikai vizsgálóhelyiségekben, a kezelőkben, az ambulanciákon, a betegszállító- és mentőautóinkban, telefonvégen vagy éppen a konyha mellett – mondta Vas Mónika.

– Egy ápoló tudja azt a szeretetet, törődést, gondoskodást továbbítani egy beteg számára, ami a legtöbbet segít abban, hogy minél hamarabb meggyógyuljon, felépüljön és visszatérjen szerettei körébe. Ebben az ápolók munkája kiemelkedő és fontos – fogalmazott Gecse Attila református kórházlelkész, a rendezvény főszervezője. Több mint háromezer darab lélekemelő szívecskét hoztak az ünnepi rendezvényre köszönetképpen az egészségügyi dolgozóknak, amiért a pandémia idején és ma is nap mint nap hősiesen helytállnak a kórházakban.

A hála szavait fogalmazták meg az ajándékokkal – hívta fel a figyelmet Tóth Viktória református lelkipásztor. A szívek fából készültek, melyekre üzeneteket, idézeteket írtak a dolgozóknak. A Református Szeretetszolgálat partnereként anyagilag járult hozzá a projekthez – hogy a szívek elkészülhessenek – a Te is segíthetsz! Támogató Alapítvány, amely több évtizede végzi tevékenységét országosan – fűzte hozzá Teleki Gizella, az alapítvány képviselője.

Lelki egészségük is fontos

A hangfürdő bemutatása egy figyelemfelkeltés volt arra vonatkozóan, hogy mentális egészségünkre is vigyázzunk. A dolgozók számára igénybe vehető lehetőség a feltöltődésre, egy kis érdekesség – hangsúlyozta Vas Mónika ápolási igazgató. Az ápolók nemzetközi napja alkalmából minden évben készülnek valamivel az intézmény, van, hogy komoly, tudományos programmal. Tavaly ebben az időszakban egy országos konferencia előkészületei zajlottak éppen – tette hozzá az ápolási igazgató. Idén úgy gondolták, lazább hangvételű programot állítanak össze a munkatársaknak. Így ezúttal kulturális élményt és lelki töltődést kaptak ajándékba.

Az ünnepségről szóló tudósítás itt tekinthető meg.

Forrás, fotó: minap.hu

Szekszárd

Évtizedek óta hagyományos ünnep színhelye volt pénteken délelőtt Szekszárdon a Vármegyeháza díszterme. Az ápolók nemzetközi napja alkalmából a gyógyításban elengedhetetlenül fontos, áldozatos szerepet vállalókat köszöntötték és megkoszorúzták az Irgalmas Nővérek síremlékét.

Az Ápolók Világnapja alkalmából a példaértékű ápolói tevékenységet végzőket díjazta a Szekszárdi Balassa János Kórház vezetősége.

Főigazgatói dícséretet vett át Brachamerné Széles Lívia, Hokkeszter Erika, Lázárné Koncz Tímea, Nagy Sándorné, Pápai József, Pápes Attila Árpádné, Tarkó Júlia. A Magyar Ápolási Egyesület díját kapta Borza Tünde, Harsányiné Bíró Edit, Osztermajerné Fodor Ilona.

Miniszteri elismerésben részesült Balla Ágnes és az Év szakdolgozója lett a kórház egyben legfiatalabb főápolónője Rózsa Dorottya.

Az ünnep díszelőadással zárult. Dr. Hábetler András orvos, operaénekes és operarendező Zene a terápiában címmel operaáriákat előadva tartott nagy ovációval fogadott előadást.

Az ünnepségről készült híradás itt tekinthető meg.

Az ünnepségről Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgatóval, valamint Rózsa Dorottya és Balla Ágnes díjazottakkal készült podcast adás itt hallgatható meg.

Forrás, fotó: teol.hu

Szolnok

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben szakmai konferenciával ünnepelték az Ápolók Nemzetközi Világnapját.

– Egy pillanatra meg kell állunk, azokra az emberekre gondolva, akik a mindennapi rohanás mellett a betegek ellátásáért megtesznek mindent, munkájukat szívvel-lélekkel, kitartással végzik – szólt elismerően a rendezvény megnyitóján Piroska Miklós, a kórház főigazgatója. Hozzátette, az ilyen napok azok, amikor lehetőség nyílik, hogy kifejezzék megbecsülésüket és tiszteletüket. – Ez egy hivatás és aki évtizedekig ezen a pályán van, az tiszteletet érdemel – hangsúlyozta. Arról is tájékoztatta a résztvevőket, hogy a megjelent a jogszabálytervezetben pozitív változások vannak. Az előzetesen bejelentett tizenkét százalékos béremeléshez képest tizennyolc százalékosra számíthatnak július 1-től a dolgozók.

Forrás, fotó: szoljon.hu

Hatvan

A Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet ápolóit is ünnepség keretében köszöntötték.

Florence Nightingale „Feljegyzések az ápolásról” című munkájával és kétszáz egyéb tanulmányával alapjaiban formálta át az ápolói szakmát és tette hivatássá. Ő volt, aki megfogalmazta: "az ápolónő munkája háromszoros érdeklődést kíván: szellemi érdeklődést az eset iránt, szívbeli érdeklődést a beteg ember iránt, szakmai érdeklődést a gyakorlati munka technikája iránt". Rá emlékezve ünnepelték a Hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet ápolóit, akiknek a térség országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt is köszöntőt mondott.

Forrás, fotó: hatvanonline.hu

Budapest - Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet a világnap alkalmából kedves kisfilmet készített, amelyben a betegektől kérdezték meg, mit üzennek az őket segítő ápolóknak.

Forrás: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet

Budapest - Észak-budai Szent János Centrumkórház

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen dr. Ralovich Zsolt főigazgató és Molnár Beatrix ápolási igazgató kitüntetéseket adott át az Észak-budai Szent János Centrumkórház munkatársainak.

Példamutató hivatástudattal és kiemelkedő szakmai felkészültséggel végzett, lelkiismeretes munkájáért főigazgatói dicséretben részesült Hamvas Sarolta - főnővér-helyettes (II. Belgyógyászat-Diabetológiai Osztály), Szabóné Dobos Katalin - részlegvezető ápoló (I. Belgyógyászat - Gasztroenterológiai Osztály), Szócska Katalin - diplomás ápoló (Sebészeti Osztály), Kelenvölgyi Anna Hajnalka - szülésznő (Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály), Tóthné Fülöp Szilvia - gyógytornász (Központi Gyógytorna). Ápolási igazgatói dicséretben részesült Szegner Lászlóné (Allergia szakrendelő), Kovács Ildikó (Transzfúziós labor), Vágány Krisztina (III. Belgyógyászat- Kardiológiai Osztály), Lippai Sándor (Traumatológiai és Kézsebészeti Osztály), Németh Péter (Központi műtő).
Pénteken pedig Szakdolgozói Tudományos Napot rendeztek kórházban a világnap alkalmából, melyet nagy érdeklődés övezett.

Forrás, fotó: Észak-budai Szent János Centrumkórház

Székesfehérvár

A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Ápolási Igazgatósága bált szervezett az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából, a Hotel Magyar Királyban.

Egy-egy ilyen rendezvény nagyszerű alkalom arra, hogy az intézmény munkatársai kicsit kikapcsolódhassanak - hiszen mindenkinek szüksége van a feltöltődésre, a nevetésre. A jó hangulatról Peter Šrámek Fonogram-díjas énekes és Radnai Péter gondoskodott. A bál megrendezéséhez nyújtott támogatói hozzájárulásért köszönetet mondott a kórház.

Forrás: Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, fotó: Deniel Photo

Baja

A Bajai Szent Rókus Kórházban dr. Tóth Gábor főigazgató köszönte meg az ápolók tisztességes munkáját, az odaadását és a kitartását.

A főigazgatói köszöntő után Florence Nightingale, a modern ápolóképzés megalapítójának életútját Barna-Vajda Eleonóra idézte fel az ünnepségen, majd jutalmazás következett. Schwalm Beáta, a Nővér Alapítvány alapítója az Év ápolója díjat Oreskó Sándor szakápolónak, míg a főigazgató az Év asszisztense díjat Lamperth Endrének adat át.

Forrás, fotó: bajahangja.hu

Kaposvár

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából tartott ünnepségen a Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház elismerésben részesítette a kiemelkedő szakmai munkát végző szakdolgozóit. Az okleveleket Dr. Inczeffy István főigazgató és Dr. Héra Eszter ápolási igazgató adták át.

A rendezvényen Gelencsér Attila országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet, Szita Károly polgármester pedig Kaposvár jubileumi zászlaját adományozta az intézménynek. Az ünnepségről a KaposPont hírportál készített képes beszámolót.

Kitüntetettek:
Év Ápolója: Pintér Szilvia OKJ ápoló, Ápolási Osztály, Mosdós; Év Asszisztense: Nagy Adrienn asszisztens, Szemészeti Osztály; Év Kollektívája: Dr. Baka József Központ Sugárterápiás Osztály; Év Tanulója: Végh Eszter
Főigazgatói Dicséretben részesültek:
Decsi Dóra gyógytornász, Fizioterápiás Egység; Decsi Krisztina diplomás ápoló, Klinikai Vizsgálati Egység; Fehérné Kovács Mária gyógyszerellátási szakasszisztens, Intézeti Gyógyszertár; Magyarósi Anita okleveles ápoló, Nephrológiai Osztály; Tóth Anita aneszteziológiai szakasszisztens, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály.
Forrás, fotó: KaposPont, Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház

Forrás, fotó: KaposPont

Ajka

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából az Ajkai Magyar Imre Kórházban is ünnepi megemlékezést tartottak.

Dr. Nagy Zoltán főigazgató köszöntőjében az ápolók kulcsfontosságú munkájáról beszélt, és úgy fogalmazott, hogy ők azok, akik végtelen türelemmel és empátiával szolgálnak nap mint nap, akik képesek embertársaik gyógyításáért minden egyebet kizárni életükből, hogy a maximumot nyújthassák azoknak, akik a legkiszolgáltatottabbak. Ők azok, akik a világ legnemesebb és leghumánusabb hivatását, az ápolást tudhatják magukénak.

Sümegi Józsefné ápolási igazgató megköszönte a kórházban folyó magas színvonalú ápolói munkát. Elmondta, ajkaiként büszkeséggel tölti el, hogy ebben az intézményben gyakorolhatja hivatását és legyen erre büszke minden itt dolgozó ápoló!

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter távollétében kitartást és jó egészséget kívánt az ajkai kórházban dolgozóknak, és levélben fejezte ki nagyrabecsülését az ajkai Magyar Imre Kórházban dolgozó ápolók iránt.
Az intézménynek eljuttatott adományból egy ajkai cukrászüzem húsz egyedi zsúrtortát készített az ünnepségre, amelyeket a kórház fekvő betegosztályain és járó beteg szakrendelőiben dolgozók örömmel fogyasztottak el a kórház virágokkal feldíszített, egykori márványcsarnokában.

Forrás: Napló, fotó: Ajkai Magyar Imre Kórház

Győr

A világnap alkalmából a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház négy ápolójával készített podcast műsort a kisalfold.hu hírportál.

Győrben Florence Nightingale mellett minden évben megemlékeznek Szebalda nővérről is, akiről a kiaslfold.hu és a győri kórház ápolási igazgatója, Csordás Adrienn tavaly derítette ki, hogy szintén május 12-én született. Ő volt az a hősi halott apáca, aki a II. Világháború idején a győri Szentháromság Kórházban dolgozott ápolóként, halálát egy becsapódó légiakna okozta a kórház udvarán. Nevét Magyarország egyik legrangosabb szakdolgozói díja viseli.
A podcast adásban Mika Eszter műtéti szakasszisztens, Szurdán Emese aneszteziológiai szakasszisztens, Vigné Nagy Adrienn a gyermeksebészeti osztály ápolója és Németh Bettina az onkoradiológiai osztály ápolója mesélnek hivatásukról.

Forrás, fotó: kisalfold.hu

Sopron

A jeles napon a Soproni Gyógyközpont szakdolgozóit is köszöntötték.

Az Ápolók Nemzetközi Napjának 2023. évi jelmondata: „Ápolóink a mi jövőnk!” Ez a mottó nyomatékosítja, hogy az ápolás szakma nélkülözhetetlen az egészségügyi ellátás számára. Az orvosi tevékenység és az ápolás együtt alkot elválaszthatatlan egységet.

A Soproni Gyógyközpont szakdolgozói a diagnosztikai területeken, a fekvő- és járóbeteg ellátásban és a rehabilitációs szakmákban is odaadással végzik munkájukat. Amellett, hogy segítik a teljeskörű orvosi tevékenységet, felkészülten és empatikusan ápolják a betegeket, biztosítják számukra a teljes testi és pszichés támaszt. A szakdolgozói közösségről elmondható, hogy nyitottak a folyamatos fejlődésre és továbbképzésre, az új technológiák megismerésére.

Florance Nightingale szavaival élve "A nővérek ma még betegápolók, de eljön a nap, amikor egészségápolók lesznek". A „lámpás hölgy” korát megelőző gondolatával rámutatott az egészségnevelés jelentőségére. A prevenciós tevékenység a kórház egyik fő feladata is, amiben szintén folyamatosan közreműködnek az intézmény szakdolgozói.

Az Ápolók Nemzetközi Napján a Soproni Gyógyközpontban Dr. Molnár Sándor PhD főigazgató és Farkas Andrea ápolási igazgató mondott köszönetet a fekvőbeteg osztályok főnővéreinek jelenlétében a teljes szakdolgozói közösségnek áldozatos és lelkiismeretes munkájukért.

Forrás, fotó: sopronkorhaz.hu

Békéscsaba

A Réthy Pál Tagkórházban ünnepség keretében köszöntötték az ápolókat.

Az eseményen elhangzott, a fiatalok ápolóképzése meghatározza a jövő egészségügyét. Az idén új elismerést is átadtak, az év kiváló tanulója Zsóri Réka lett. Ő azért választotta az ápolói szakmát, mert mindig is szeretett volna az embereken segíteni.

Harmincöt éve dolgozik a kórház fül-orr-gége osztályán az „év szakdolgozója” kitüntetettje, Varga Beáta. Őt a véletlen sodorta az egészségügy irányába, mely ennyi év távlatából is a legjobb döntésnek bizonyult.

Ezen a napon tartották az egészségügyi szakdolgozók tudományos ülését is. Az elhangzott előadásokon hasznos ismereteket szerezhettek a résztvevők, többek között a nukleáris medicina területéről vagy éppen a lelkiállapot szerepéről a sebgyógyulásban.

Az eseményről a Gyula Televízió készített összefoglalót.

Forrás, fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház

Budapest – Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet

Önök nélkül nincs kórház, nincs betegellátás, nincs egészségügy – hangsúlyozta dr. Tóth László az egészségügyi szakdolgozók ünnepén.

„Önöket, ápolókat mindennap kell ünnepelni” – e szavakkal köszöntötte a jelenlévő egészségügyi szakdolgozókat dr. Tóth László, a Péterfy Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Az intézményvezető visszaidézte azokat az évtizedeket, amelyeket kardiológusként maga is a betegágy mellett töltött: „Csapatmunka ez, egyedül nem megy, sem az orvosoknak, sem az ápolóknak, ezért feltétlenül, mindig és minden körülmények között számítok a segítségükre. Fáradtak, megtörtek, nagyon nagy a terhelés, és mindannyian tudjuk, hogy évtizedek óta nincs kielégítő utánpótlás-képzés, nem tudunk életpályamodellt mutatni a fiataloknak, hogy legyenek ápolók.” Tóth László beszámolt saját tapasztalatáról, találkozásairól olyan beosztottakkal, ápoló kollégákkal, akik kisgyermekkoruk óta e pályára készültek, hogy egész életükben ezt a magasztos hivatást, a betegek gondozását, segítését vigyék tovább fáklyaként. „Nagyon szeretnénk, beleértve magamat is, ha újra tudnánk indítani a képzést, és ha olyanok lennének a jövedelmi viszonyok, hogy a fiatalokat is vonzza ez az életút, míg azok, akik eltöltötték szakmai éveiket itt, át tudnák adni a fáklyát másoknak – tette hozzá. „A Péterfyben sok jó benyomást szereznek a betegek és hozzátartozóik. Hálásan köszönöm Önöknek. Sok intézményt vezettem, elenyésző az ápolók miatt érkező panaszos levelek száma. Gratulálok és valamennyi orvos nevében hálás vagyok. Mindent megpróbálunk, hogy munkakörülményeiket jobbá tegyük, és hasznos, értelmes, felelősségteljes munkát végezhessenek továbbra is. Ahogy mondtam, mindenkor számítok magukra. Önök nélkül nincs kórház, nincs betegellátás, nincs egészségügy” – zárta ünnepi gondolatait a főigazgató.

Kaszai Erzsébet ápolási igazgató szintén köszönetét fejezte ki a Péterfy mintegy 750 fős szakdolgozói közösségének. Arról beszélt, hogy az ápolók mindenütt túlóráznak, és túl kevesen tudják kivenni a szabadságukat, pedig az általuk végzett munka összetett, a munkakörülmények nehezek, gyakori a stressz, ehhez képest kevés a fizetés, ezért általánosságban alacsony az ápolási szakmák vonzereje. Arra kérte az orvos kollégákat, hogy becsüljék meg a Péterfy osztályain dolgozó ápolókat, a főorvos kollégákat pedig arra, hogy apró gesztusokkal időről időre méltányolják főnővéreik munkáját, mert utóbbiak pótolhatatlanok.

Nagy Andrea, a Péterfy Kórház választókerületének önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mai ápolók nemcsak továbbviszik, de fejlesztik és alakítják a modern ápolási munkát. Örömének adott hangot, hogy e hagyományosan női pályát ma már sok férfi is választja, akik szintén becsülettel helytállnak. „E hivatás szépsége éppen a sokszínűségében rejlik. Az ápolók nemzetközi napján kicsit jobban szem elé kerül ez a méltánytalanul kevés figyelmet kapó hivatás. Szükség van reformra, bérrendezésre, és arra, hogy a társadalom is kiálljon az ápolók mellett. Gesztusokra, hogy hittel, emberséggel és szeretettel éljétek meg hivatásotokat” – összegezte, majd köszönetét fejezte ki Erzsébetváros lakói nevében is.

Az orvosok nevében dr. Salacz Pál László neurológus, osztályvezető főorvos mondott köszönetet a Péterfyben dolgozó ápolóknak, nemcsak a munkájukért, hanem az ápolási feladatokon túl tanúsított hozzáállásukért. „A kórházban ápolt betegek nagyon nehezek, sokszor depresszióval is küzdenek. A halál pillanataiban is gyakran az ápoló áll a betegek mellett, ami komoly lelki teher, és pszichés stabilitást igényel. Tisztelete jeléül két verset is hozott: Babits Mihály és Görgey Gábor egy-egy költeményét olvasta fel.

A zenés műsorban Dr. Szilágyi Simon a Krízisintervenciós és Pszichiátriai osztály vezetője és Dr. Szilágyi Emese orvosigazgató énekelt, valamint Maurer József a Krízisintervenciós és Pszichiátriai osztály vezető ápoló-helyettese működött közre.
Az ünnep alkalmából főigazgatói dicséreteket kaptak kiemelkedő munkájukért az ápolók.

Forrás, fotó: Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet