A polgármester köszöntőjében kiemelte: az idei, jubileumi, 10. Eger Csillaga szavazás is mutatja, hogy a kezdeményezés sikeres, jól mutatja, hogy milyen sok kitűnő polgára, munkása van a városnak, akik Egerért és értünk dolgoznak. Idén 42 jelölésből az Egri Lokálpatrióta Egylet Választmányának döntésével 15 egri kiválóságot tártak az egri polgárok elé, interneten és papír-alapon lehetett szavazni a kategória győztesekre. Habis László hozzátette: az egriek figyelemmel kísérik és elismerik a köztünk élő kiválóságokat, akik egymást is tisztelettel bátorították. Ők a mindennapok csodatevői, akik a szavazás eredményétől függetlenül igazi egri csillagok.
 
A Markhot Ferenc Kórházban már ketten viselik az Eger Csillaga címet, 2013-ban az Emberi Méltóságért a Hospice Osztály Betegeiért Alapítvány kapta meg az elismerést. Hasilló Annamária a Markhot Ferenc Kórház Szülészet-Nőgyógyászati osztályának szülésznője, laktációs tanácsadó, a Bababarát Kórház elkötelezett szakembere.
 
Névjegy:
Hasilló Annamária 1986 óta szülésznőként dolgozik a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet Szülészeti-Nőgyógyászati osztályán. Felsőfokú szülésznői bizonyítványt 1999-ben szerzett. Szakmai ismereteit folyamatosan, számos képzéssel bővítette (többek között IBCLC nemzetközi laktációs szaktanácsadó, Szuggesztiók Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban Képzés – SASOK, A csecsemő- és kisdedkori funkcionális zavarok eredete és gyógyítási lehetőségei, Újszülött újraélesztési ismeretek képzéseket végzett el).  2014-ben diplomázott Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szakon, sikeres szakdolgozati kutatását az országos OTDK-n is bemutatta. Budapesten, a Róbert Károly Magánklinika, természetes szüléskísérés-praxisközösségének a tagja. Szakmai közéleti tevékenysége jelentős, az Összefogás a Szülés, Születés, Szoptatás Humanizációjáért (Összhang) Egyesület alapító tagja, a Budapesten működő Születés Kísérleti Műhely munkatársa, Egerben több segítő anyacsoportot vezet.
 
Évek óta elkötelezett a természetes szülés-kísérés, valamint az anyatejes táplálás támogatása mellett. Hivatástudata, meghatározza életútját. 2011-ben ő lett az Év Bábája országos szavazás győztese. Szakmai és közéleti tevékenységét Eger városának lakossága azzal jutalmazta, hogy 2012-ben az év emberének választotta. 2012-ben Magyarország Köztársasági Elnökének Érdemérmével tüntette ki az államfő a baba- és mamabarát szülés megteremtésében játszott aktív szerepe és kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Életfeladatának tartja az Édesanyák támogatását, anyaságukban való kiteljesedésüket.

Forrás: egerhirek.hu