Ahogy azt a kórház referense sajtótájékoztatón is elmondta, a belgyógyászati szakrendeléseken, az endokrinológián, a gasztroenterológián, a nefrológián és a kardiológián lehet igénybe venni az új rendszert. Tavaly novembertől országszerte kilencven járóbeteg-szakrendelésen indult el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR), amely idén további egészségügyi intézményekkel bővül. A fejlesztések egyik fontos iránya, hogy a későbbiekben az időpontfoglalásban a háziorvosok is tudjanak segíteni, illetve azt a betegek az Egészségablak alkalmazáson keresztül önállóan is megtehetik azt.
Nem szükséges tehát ezután a központi betegfelvételen regisztrálnia annak, aki a belgyógyászati szakrendelésre érkezik a kaposvári kórházba. Az új rendszer lényege, hogy a betegek a bejáratnál sorszámot húznak az új automatánál, a közeli pultnál megkezdődik az adminisztráció, majd a szakrendelésekhez tartozó kijelzőkön jelenik meg a sorszámuk, ami alapján behívják őket. Mind az automatánál, mind a pultnál segítségre számíthatnak a páciensek a rendszer megismeréséhez és használatához.

Forrás: Somogyi Hírlap
Fotó: MTI/MTVA