Prof. Dr. Nagy Lajos főigazgató köszöntőjében kiemelte, hogy a Kórház a szolgáltatások folyamatos javításának tervezése során nem csak a milliárdos eszközfejlesztéseket veszi figyelembe, hanem azokat a kisebb volumenű fejlesztéseket is, amiknek eredményeképpen javul az orvos-beteg kapcsolatok minősége. Ebbe a sorba illik bele ez az új szolgáltatás is. A Markusovszky Kórház legújabb egységének köszönhetően jelentősen javul a krónikus fájdalommal élő gyermekek gyógyulási esélye, aminek köszönhetően magasabb életminőségben élhetnek.

Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta, hogy az a terület különösen közel áll a szívéhez, ezért örömmel segítettek a szombathelyi kollégáknak a Centrum létrehozásában. Mint megtudtuk, kórházukban 10 évvel ezelőtt indult el az első magyarországi gyermek fájdalomkezelő ambulancia, német mintára. A létrehozását az a felismerés vezette, hogy a gyermek-fájdalomhoz való hozzáállás jelentősen változott az elmúlt évtizedekben. A korábbi passzív, vagy akár elutasító magatartást megértő hozzáállás váltotta fel a szakmában. A Kórházszövetség elnökeként gratulált Főigazgató úrnak a szombathelyi kórház munkájához, amit példaértékűnek nevezett.

Dr. Major János tudományos igazgatóhelyettes, a Bethesda Gyermekkórház Fájdalomkezelő Centrumának vezetője elmondta, hogy egy 2016-os felmérés szerint minden 12-ik gyermeknek van komoly fájdalma. Gratulált a gyönyörűen kialakított szombathelyi egységhez és reményét fejezte ki, hogy a két Kórház együttműködése a jövőben is hasonlóan sikeres lesz.

Az új Ambulancia működését Dr. Györke Eszter, a Markusovszky Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályának adjunktusa ismertette. Megtudtuk, hogy a módszerről először egy konferencián hallottak, ezt követően vették fel munkatársaival a kapcsolatot a Bethesda Gyermekkórházzal, akik mindenben segítségükre voltak. Elmondta, hogy a krónikus fájdalom okát a hagyományos vizsgálati módszerekkel sokszor nem lehet kideríteni, az Ambulanciára akkor kerülhetnek át a betegek, ha a megelőző vizsgálatok nem tárnak fel szervi okokat. A gyógyító munkában kiemelt szerepet kap a komplex megközelítés, a vizsgálatok a család bevonásával, több órás rendelés keretében történnek.

 

Mit nevezünk krónikus fájdalomnak?

Gyermekkorban a legalább három hónapja fennálló vagy visszatérő fájdalmat tartják krónikus fájdalomnak. A krónikus fájdalom komplex folyamat eredményeként alakul ki, és a következménye is összetett: az esetek nagy részében nemcsak a gyermekek testi jóllétére és lelkiállapotára van hatással, hanem a szociális életükre is: a családra, a baráti körre, az iskolai teljesítményre. Ennek megfelelően a javulásra, gyógyulásra akkor van nagyobb esély, ha a terápia is komplex gondolkodásmódra épül. Fontos, hogy a betegeket nyugodt, barátságos környezetben fogadják, mintha nem is kórházi rendelésre érkeznének a gyerekek. 

A gyerekeket többek között csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvosok, gasztroenterológus, diabetológus, neonatológus, gyermek hemato-onkológus, klinikai és mentálhigiénés gyermek- és ifjúsági szakpszichológus, Metamorphoses meseterapeuta, dietetikus és gyógytornász szakemberek várják.

 

Azokat a krónikus fájdalommal élő gyermekeket várják, akiknek legalább három hónapja fennálló, vagy rendszeresen visszatérő panaszaik vannak, vagy akiknél részletes szakorvosi vizsgálat már történt, de nem találtak olyan betegséget, amely magyarázza a panaszokat, vagy ha találtak, a fájdalom a kezelés ellenére sem szűnik, illetve a szervi ok a fájdalom mértékét nem magyarázza.

Gyermek Fájdalomkezelő Ambulancián többek között a következő betegségeket kezelik:

  • fejfájás, migrén
  • funkcionális gyomor- és bélbetegségek ( pl. hasi fájdalom, irritábilis bél szindróma)
  • ízületi és mozgásszervi fájdalmak (pl. derék-, térd-, bokafájdalom)
  • mellkasi fájdalom
  • daganatos betegségekből eredő fájdalmak
  •  

Pácienseiket kizárólag előjegyzés alapján fogadják. Bejelentkezésre és időpontegyeztetésre a gyermekfajdalom@markusovszky.hu címen van lehetőség. A kapcsolatfelvétel után kérdőívet küldenek, amelyet kitöltve várnak vissza az összes korábbi lelettel együtt (postai vagy elektronikus úton). A dokumentumok megérkezése után e-mailen egyeztetnek időpontot.

Az első vizsgálat legalább 120 percig tart, amelyre a teljes családot várják.

Forrás, fotó: nyugat.hu