Nyílt osztály címmel indított közös programsorozatot a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Pszichiátriai Osztálya, azzal a céllal, hogy tabuként kezelt témákat hozzanak közelebb szakemberek segítségével, izgalmas előadások formájában, feszegetve a tényeket és tévhiteket az adott kérdés kapcsán.

A megvalósításban a kezdetektől fogva a következő három szervezet is aktívan kivette a részét: Octopus Egyesület, Egészségfejlesztési Iroda Kalocsa (EFI), Kalocsai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). 

Májusban a szkizofrénia, szeptemberben az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából tartott előadást Kitanics Márk klinikai szakpszichológus, míg 2023. október 25-én az alkoholfüggőség volt terítéken a „száraz november” kapcsán.

Az eddigi formától eltérően a szervezők egy pódiumbeszélgetésre invitálták az érdeklődőket, András Róbert terápiás munkatárs, Bagó István addiktológiai konzultáns, Kállai Sándor tapasztalati segítő és Vörös István moderátor részvételével. Ők négyen egy órán át beszéltek izgalmasan és őszintén az alkoholbetegségről.

A beszélgetés két alkoholfogyasztási problémával élő segítségével, laikus módon világított bele témákba az alkoholbetegséggel kapcsolatosan AA szlengeket használva. Ugyanis az alkohol használati zavar lehet egy nehezen gyógyítható, de lehet progresszív, halálos betegség is. Lehetnek csak káros használók, akiket nem nevezünk függőknek. A függők egy részénél a betegség előrehaladtával az illető fizikai-mentális állapota romlik, egyre súlyosabb tüneteket produkál, és a végén akár bele is halhat. Viszont a beteg, amennyiben tartózkodik az alkoholtól, tünetmentes lehet, és minőségi életet tud élni.

Szintivó és gépszíjas ivó

Alkoholbetegnek tekinthető az a személy, akinek a normál életmódja fenntartásához, a megfelelő biológiai és pszichológiai működéséhez alkohol szükséges. Nem a használat gyakorisága vagy az elfogyasztott ital mennyisége, hanem az egyén életében betöltött szerepe a mérvadó.

Az előadók a beszélgetés során kerülték a száraz definíciók használatát, inkább személyes hangvétellel, pragmatikusan osztották meg tapasztalataikat a témában, itt-ott kifejtve egy fogalmat. Érintőlegesen említették a szintivó és a periodikus ivó közti különbséget, ami alapvetően a fogyasztásuk jellegéből adódik. A „szintes”, mint a neve is mutatja „szinten tart”, nincsenek nagy kilengések. Használata rendszeres, mondhatni napi jellegű, esetleg néhány napos szünetekkel és lerészegedések nélkül. A periodikus, vagyis „gépszíjas” ivó, ellenben képes több hónapos vagy akár éves szünetekre, de ha elkezd inni, előbb-utóbb „elkapja a gépszíj”, és folyamatosan iszik, lerészegedik, kontrollvesztés terhe mellett. Hazánkban jelentős kultúrája alakult ki az alkoholfogyasztásnak és annak tolerálásának. Amennyiben valakinek problémája is van vele, legyintünk: csak iszik. Holott indokolatlan a „csak”. Az alkohol kemény, addiktív szer, amely komoly hatással van a fogyasztójára.

Ha némileg le akarjuk egyszerűsíteni, az addiktív folyamat három fő fázissal leírható. Az első szakasz a „Buli van!”, amikor az illetőben fel sem merül, hogy problémája lehet a használatból, holott már jelentkezhetnek kellemetlenségek (például filmszakadás). A második fázis a „Baj van!”, ami viszont intő jelek tárházával bír. A toleranciaszint emelkedése már nagyivóknál is fellépő figyelmeztetés, azaz egyre többet kell fogyasztani ugyanazon hatás eléréséhez. Jellemző, hogy a szerrel kapcsolatos aktivitás (az alkohol beszerzése, fogyasztása, az utána való sóvárgás) egyre több időt és energiát emészt fel, más - az egyén életében korábban fontos - tevékenységek rovására. Idővel az illető kontrollálni igyekszik a fogyasztását, sikertelenül. Az elvonási tünetek megjelenése már elég masszív jelzés, amikor a beteg már azért fogyaszt, hogy „alapjáratra” hozza magát és elkerülje a kellemetlen megvonást. Amennyiben a fellépő szociális, fizikai és lelki problémák ellenére is folytatja a használatot, közeledik a harmadik fázis, a „Végem van!” felé. Általában ilyenkor kérnek segítséget.

A Minnesota-modell

Viszont, ha van leépülés, akkor van felépülés is. A kórházban és a Sorsok Házában működnek önsegítő anonim csoportok, ahol az ember olyanokkal találkozik, akik hasonló problémával küzdenek, mint ő. Szeptember óta a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház Pszichiátriai Osztályán működik a Minnesota-modell. Ez az Amerikából 1949-ben útnak indult terápiás program a ’90-es években tört be Magyarországra, és azóta egyre elterjedtebb. Az alkoholizmust, mint betegséget kezeli és teljes absztinenciára, azaz szermentességre törekszik.

A kórházban professzionális team várja a felépülni vágyókat edukációs és önismereti csoportokkal, játék-, mozgás- és művészetterápiával, egyéni konzultációs és pszichoterápiás lehetőségekkel, hozzátartozói csoporttal.

Minél korábban kér valaki segítséget, annál jobbak az esélyei a felépülésre, a minőségi életre. A szenvedélybetegség felvállalásának nálunk még kevés hagyománya van, társadalmunk jobban szeret takargatni. Holott egy felépülőben lévő, józanodó közszerepelő, aki a nyilvánosság előtt vállalja szenvedélybetegségét, pozitív példával járhat elő a még szenvedő sorstársai előtt, mindazért, hogy az egyén és a társadalom részéről ne a tagadás, takargatás legyen a zsigeri és egyetlen reakció, még a legnyilvánvalóbb esetekben is. Ugyanis, amíg a használó úgy áll hozzá, hogy „Én nem úgy iszom!”, addig érdemben nem lehet továbblépni. A beismerés és az őszinteség a legelső, legnehezebb, de legfontosabb lépés a józansághoz vezető út megkezdéséhez.

A Kék Pont Alapítvány által életre hívott Száraz november kampány egy remek lehetőség arra, hogy mindenki feltérképezze a saját alkoholfogyasztási szokásait. A pódiumbeszélgetés résztvevői biztatták a jelenlévőket, hogy tegyék próbára magukat és csatlakozzanak a kezdeményezéshez. 

Természetesen a cikk olvasói számára is nyitott a lehetőség, és ki tudja, a hónap végére talán odakerül a tagadás után az a kérdőjel.

Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház, fotó: freepik