“Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.”
(Kosztolányi Dezső)

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese, Dr. Svébis Mihály sebész főorvos, címzettes egyetemi docens életének 68. évében, méltósággal viselt hosszú betegségét követően nyugalomra tért.

Megrendülés és néma csend. A szavak értelme megszűnik, amikor megmásíthatatlanná válik a tény, hogy elvesztettük Őt. A barátot, a munkatársat, az intézményvezetőt, generációk orvospéldaképét, az orvost, aki még életében fogalommá vált. Már most tudjuk, hogy az örökség, amit maga után hagyott példaértékű.

Álljunk meg, és emlékezzünk! Arra a negyvenkét orvosi szolgálattal eltöltött esztendőre, ami jóval több, mint egyetlen pillanat. És arra a huszonhat munkával, gondokkal és feladatokkal eltöltött évre, amit Svébis főorvos a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház élén töltött. Azokra az évekre, amikor neve végérvényesen összefonódott szeretett kórházával, és egy kicsit az összes magyar kórház ügyével is.

Megrendülten kérdezzük, mire volt elegendő ez a szolgálattal eltöltött életpálya? A választ, mi, akik az egészségügynek szenteljük életünket, jól tudjuk: mindenre. Betegtalálkozások tízezreire, a gyógyultan távozó páciensek megszámlálhatatlan hálás pillantására és a felnövekvő orvos- és szakdolgozó generációknak adott megannyi útmutatásra.

Az utolsó percig így élte életét, az utolsó percig ezzel a hivatástudattal vezette szeretett kórházát. Ennek az életműnek a tanújaként a megrendülés és a fájdalom helyét azonban végtelen hála és köszönet veszi át. Mindazért, amit a magyar egészségügyért, a betegekért, a kollégákért tett.

Dr. Svébis Mihályt, az Országos Kórházi Főigazgatóság saját halottjának tekinti.

Köszönjük Főorvos Úr! Isten nyugosztaljon Svébis főigazgató Úr!