Az immár hagyományosan évek óta megrendezett Baleseti Sebészeti napon ezúttal, péntek délelőtt a felsővégtagi sérülések álltak az előadások középpontjában. 
– A szekszárdi Baleseti Sebészeti Nap akkreditált továbbképzésnek számít, a tanfolyamot a Pécsi Orvostudományi Egyetem orvostovábbképző részlege befogadta, ennek köszönhetően a résztvevő orvosok – baleseti- és ortopédsebészek, reumatológusok, rehabilitációs orvosok, radiológusok, aneszteziológusok – 16 pontot szereznek az elvégzésével – mondta dr. Andriska István a szekszárdi kórház baleseti sebészetének nyugalmazott osztályvezető főorvosa, a szakmai nap ötletgazdája és hosszú évek óta szervezője. 
– Ma, amikor a továbbképzések egyetlen pontja egy orvosnak tízezer forintjába kerül, nálunk 16 pontot kapnak és mindez az első alkalomtól ingyen van – hangsúlyozta dr. Andriska István. Mint megtudtuk, immár 18 alkalommal sikerült megrendezni a programot, amelynek közönségre egyre bővül, a mostani alkalomra nem csak a vármegyéből, hanem az ország távolabbi pontjairól is érkeztek szakemberek, csaknem százan. 
– Kecskemétről, sőt Karcagról, Szombathelyről, Sopronból és Debrecenből is ellátogattak a szakmai napra. A megnövekedett érdeklődés miatt könnyen lehet, hogy legközelebb már nagyobb terembe kell tervezni a konferenciát – tette hozzá mosolyogva dr. Nőt László Gergely, a Tolna Megyei Balassa János Kórház osztályvezető főorvosa, aki az idei konferenciát már dr. Andriska Istvánnal közösen szervezte. 
Dr. Nőt László Gergely elmondta, a szakmai nap lényege, hogy minden alkalommal neves előadókat, az ország legjobb szakembereit hívják meg előadónak, mint például ez alkalommal dr. Kiss Jenőt, aki egyedi könyökprotézis műtéteket végez, vagy dr. Józsa Gergőt Pécsről, aki a legmodernebb, felszívódó implantátumokkal végzi a gyermektraumatológiai ellátásokat. 
Az osztályvezető főorvos szerint fontos az is, hogy előadóként a fiatalok is lehetőséget kapjanak, hogy gyakorolhassanak a nagyobb konferenciákra. Dr. Nőt László Gergely szerint a továbbképzés résztvevői számára a szakmai nap azért is hasznos, mert egy fórumot biztosít arra, hogy leüljenek beszélgetni, és megismerhessék egymást a régióban dolgozók.
Forrás, fotó: heol.hu