A szombati ünnepségsorozat reggel 8 órakor istentisztelettel kezdődött a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház kápolnájában. Ezt követően a Vármegyeházán zajlottak az események. Az idei Balassa Nap különleges volt a kórházi ünnepek sorában. Centenáriumot ünnepelhettek, az intézmény egykori, köztiszteletben álló főigazgatója, dr. Szentgáli Gyula születésének századik évfordulóját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Szentgáli Gyula lánya és unokája: dr. Szentgáli Piroska, nyugalmazott jogtanácsos és fia Havlicsek Gergely, informatikai szakember.

A tudományos ülést Lantos Szilárd, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat társadalmi felzárkózási területvezetőjének „Az elhivatottságok találkozása testben és lélekben” címet viselő, gondolatébresztő előadása nyitotta meg. Őt követte dr. Jávor András, az intézmény egykori orvosa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nyugalmazott közigazgatási államtitkára, akinek pályafutása dr. Szentgáli Gyulával megkezdett közös munkának köszönhetően, a szekszárdi kórházból ívelt magasba.

A tudományos ülést dr. Wágner Gyula, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház megbecsült munkatársa, belgyógyász, nefrológus előadása zárta.  A főorvos úr szintén dr. Szentgáli Gyula főigazgató „keze alatt” kezdte szakmai pályáját, egy fiatal orvoskolléga szemszögéből mutatta be a kórház elmúlt 50 évének mindennapjait.

A 22. Balassa Napon, Zsikó Zoltán, Tolna vármegye közgyűlésének alelnöke, köszöntőbeszédében Deák Ferenc szavait idézte.

- A haza bölcse mondta Balassa János kezéről, hogy „a sokak által áldott kéz”. Ha Önökre nézünk, a sok-sok páciens által áldott kezeket látjuk. A Balassa János kórház dolgozóinak kezeit, legyenek azok orvosoké, ápolóké, asszisztensek és nővéreké, konyhásoké, vagy takarítóké. Áldottak ezek a kezek, amelyek reményt, bíztatást adnak a kellő pillanatokban a betegeknek és a hozzátartozóknak egyaránt-.

Gyurkovics János, Szekszárd Megyei Jogú Város alpolgármestere, ünnepi beszédében a bizalomról beszélt: - A szekszárdi kórház több mint 220 éve íródott történetében, a napóleoni háború sebesültjeinek ellátásától, a közelmúlt legdurvább vírusos időszakáig számtalan nehéz időszakot megélt az intézmény. Egy dolog azonban végig állandó volt: a kórházi dolgozók elhivatottsága, a munkába vetett hit, amit kiegészít az Önök szaktudása. Ez a szaktudás, ami a lakosságban bizalmat ébreszt, és ez az, ami miatt nekünk Önök jelentik a megnyugvást, és könnyebbséget a bajban- fogalmazott az alpolgármester.

Az ünnepi köszöntőket követően dr. Németh Csaba, a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház főigazgatójának évértékelő beszédére került sor, melyben az előző Balassa nap óta történt kórházi fejlesztésekről, sikeresen megvalósuló beruházásokról, technikai eszközbeszerzésekről, a Balassa ösztöndíj-pályázat folytatásáról is szó esett. A főigazgató bemutatta a kórház új rezidenseit, majd a jelenlévők néma fejhajtással emlékeztek az év során elhunyt kollégákra.

Dr. Németh Csaba pár szóban kitért az intézmény gazdasági nehézségeire is. Elmondta, a vezetőség rákényszerült húsbavágó intézkedések meghozatalára, amelyekre várhatóan a jövőben is szükség lesz. Mint mondta, ezeknek az intézkedéseknek sem a meghozatala, sem az elviselése nem könnyű, de a legfőbb cél a kórház minden szakmára kiterjedő folyamatos működése és egyben kenyérkereső munkahelyünk megőrzése.

A főigazgató kitért rá, hogy a kórház megyei irányító intézményként az elmúlt időszakban szorosabbá fonta kapcsolatát a bonyhádi, valamint a dombóvári tagkórházakkal.

Évértékelőjét bibliai idézettel és egy a munkatársak felé intézett kéréssel zárta Dr. Németh Csaba. 

 „Egy csipetnyi só is elég, hogy megízesítsen egy tál ételt, és csak egy kicsi kovász is képes arra, hogy az egész kenyérnek valót megkelessze.”

- Nem várhatom el, hogy a kórház közel 1 800 munkatársa egyöntetűen azonosuljon a szakmai és emberi alapértékekről szóló gondolataimmal. Viszont, ha a velem együtt itt jelenlévők és rajtunk kívül is még egy-két csipetnyi munkatársunk magáénak érzi ezeket az értékeket, akkor ne csüggedjünk, és képviseljük ezt bátran. Kisebbségben is elegen vagyunk ahhoz, hogy megízesítsük a kórházi közösséget, és megadjuk összkórházi szinten a szakmailag jól végzett munkához azt a pluszt, amitől igazán kiváló intézményként lesz vonzó a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház, úgy a betegek, mint a hozzátartozók, és az összes leendő munkatársunk számára egyaránt. Azt kérem mindannyiuktól, hogy legyenek a sója és a kovásza ennek a kórháznak. Segítsenek ezzel a tőlünk elvárt egészségügyi szolgáltatást, szolgálattá nemesíteni-.

A főigazgató évértékelőjét követően, érkezett el a pillanat a legkiválóbb munkatársak szakmai eredményeinek és elhivatottságának elismerésére, valamint a kórházi kitüntetések átadására.

Főigazgatói dicséretben részesült:

  • Nagy Anikó, radiofarmakológiai szakasszisztens, az Izotópdiagnosztikai osztály vezetőasszisztens-helyettese
  • Sebestyén Rita, ápoló, gyakorlatvezető, a Neurológiai Osztály munkatársa
  • Telegdi Tímea takarító, a Központi Takarító Szolgálat munkatársa
  • Hengl Tamás Ákosné, a Központi Takarító szolgálat munkatársa

 

Balassa-díjat kapott:

  • Kántor János, gyermeksebész szakorvos, a Gyermekgyógyászati Osztály főorvosa
  • Kovalcsik Zsolt, gasztroenterológus szakorvos, a II. Belgyógyászati Osztály megbízott osztályvezető adjunktusa
  • Csillag Gabriella, műtős szakasszisztens, a Központi Műtő munkatársa
  • Schmidtné Kiesz Judit, általános ápoló, a Fül- orr gégészeti osztály munkatársa
  • Csende Zsuzsanna, az Urológia-Gégészeti Mátrix Osztály gyakorlatvezető ápolója
  • Borzáné Pirgi Éva, a Központi Takarító Szolgálat csoportvezetője
  • Dávid Zoltán, orvoselektronikai technikus, a Műszerész Csoport munkatársa
  • Elekes Beáta dietetikus, az Élelmezési Osztály osztályvezetője
  • Tüdőgyógyászati Osztály és Tüdőgyógyászati Ambulancia kollektívája

 

Az „Év rezidense” díjat 2021-ben alapította a kórház vezetése. Az elismerést az a rezidens orvos kaphatja meg, aki kórházi munkája során a szakma iránti alázatról, elkötelezettségről, az orvosi hivatásból fakadó feltétel nélküli segítő szándékról tesz kiemelkedő módon tanúbizonyságot.

2023-ben az „Év rezidense” díjat Dr. Müller Dóra, a Sebészeti Osztály rezidens orvosa vehette át.

 

Az „Év közleménye” díjat, magyar nyelvű kategóriában Dr. Halmos Réka Judit, a Fül-orr-gégészeti Osztály rezidensének, angol nyelvű kategóriában pedig, Lovasi Orsolya intenzív terápiás szakápoló, okleveles egészségügyi menedzser, az Orvos Igazgatóság munkatársának ítélték oda.

A kórházi orvosok szakmai előmeneteli rendszerének fontos állomása az adjunktusi és főorvosi kinevezés. A szekszárdi kórházban erre hagyományosan idén is a Balassa Nap keretei között került sor. A címek megszerzéséhez az orvosoknak pályázatot kellett benyújtaniuk, amelyben addigi pályafutásuk során elért szakmai, tudományos és oktatási teljesítményükről adtak számot. A pályázatok értékelése szabályzatban meghatározott pontozási rendszer szerint történt.

 

Adjunktusi kinevezésben részesült:

  • Szabó Hajnalka radiológus szakorvos, a Radiológiai Osztály munkatársa.

Főorvosi kinevezésben részesült:

  • Kovalcsik Zsolt, belgyógyász, gasztroenterológus, a II. Belgyógyászati Osztály osztályvezetője
  • Simonné Dr. Gábriel Orsolya pszichiáter, a Pszichiátriai Osztály munkatársa

 

A Balassa pályázat versenyelőadásait minden évben a munkatársak élénk érdeklődése kíséri, ezért idén is szavazhatott a közönség, kollegáik prezentációjára. Most első ízben fordult elő, hogy a voksolás döntetlen eredményt hozott, így dr. Czigány Diána Gréta, a Tüdőgyógyászati Osztály szakorvosa és dr. Steinbach Gergő, a Pszichiátriai Osztály rezidense, holtversenyben nyerték el a közönségdíjat.

A MOK Tolna Vármegyei Szervezete, a 2019-es Balassa Nap alkalmából alapított különdíjat, a fiatal orvosok tudományos munkájának ösztönzése és elismerése céljából. Az elismerést dr. Székelyi Katalin, a Magyar Orvosi Kamara Tolna Vármegyei Területi Szervezete szekszárdi választókerületének elnöke adta át dr. Halmos Lászlónak, a II. Belgyógyászati Osztály rezidensének, az „Epeúti kórokozók lokális rezisztencia profil vizsgálata a magyar szakmai irányelv tükrében” című előadásáért.

A 22. Balassa Nap zárásaként a kórház vezetése állófogadáson vendégelte meg díjazottjait és a résztvevőket.

Forrás, fotó: Tolna Vármegyei Balassa János Kórház