Az elismerés célja felhívni a figyelmet az egészsége életmód szempontjából különösen előnyös beltartalmi értékekkel rendelkező borokra az ezek mértékletes fogyasztásával járó kedvező élettani hatásokra.

Ha az egészséges táplálkozás és életmód eredményeként kevesebben lesznek kénytelenek igénybe venni a hagyományos egészségügyi szolgáltatásokat a rendszer effektív megtakarítást eredményez. Ha a drága, csak a környezetre veszélyes módon előállítható szintetikus készítmények egy részét sikerül kiváltani természetes hatóanyaggal már azzal is sokat tettünk a cél érdekében.

A bor és az egészség kapcsolata szűkebb körben köztudott, de korán sem kiaknázott terület. A célok elérése érdekében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ összefogásával és a Magyar Bor Akadémia valamint a Corvinus Egyetem Borászati Tanszéke szakmai együttműködésével középtávú program készül, mely a borversennyel indul, és évente folyamatosan bővül, a lehetőségek és a megvalósult eredmények alapján. A sikeres aktivitás pozitívan visszahat a magasabb egészségi faktort elérő termékek termelésére. Tudatos fogyasztói réteg kialakítása a fő cél.

Ennek érdekében csak olyan forgalomban lévő borokkal lehet nevezni, melyek egy vagy több vonatkozásban hozzáadott értékkel rendelkeznek a forgalomba lévő borokhoz képest, ugyanakkor érzékszervi jellemzők szempontjából pedig kiemelkedőek. Például bio, organikus, vagy biodinamikus feltételek betartásával készült, a szőlőfajta vagy az alkalmazott technológia révén jelentős mennyiségben tartalmaz élettani szempontból hasznos vegyületeket (reszveratrolt, polifenolt, antioxidánst, sikimisavat, quercetint, mikroelemet).

Esetleg olyan technológiával készült mely csökkenti a káros anyag tartalmat pl. alacsony összes SO2 szint (rozé <150 mg/l  250 mg/l helyett; vörös <100 mg/l 150 mg/ helyett; pezsgő 155 mg/l  185 mg/l helyett), mérsékelt az alkoholtartalom (<11 v/v%), és nem alkalmaz édesítést.
Elsőként  rozé borokkal, vörös borokkal,  természetes édes borokkal, tokaji borkülönlegességekkel és érlelt pezsgőkel lehet nevezni.
A borok OIV által elfogadott előírásainak megfelelő érzékszervi bírálatára a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének és a Magyar Bor Akadémia szakértőinek bevonásával kerül sor 2015. november 23-án.

Nevezési feltételek:

Nevezni tételenként 6 palack bor és a kitöltött nevezési lap leadásával lehet

Nevezési lap >>

Részletes információk: borverseny szabályzat >>

Kapcsolattartó: Horváth Csaba (mobil +36  30/ 399 87 21)

Mintaküldés:

A bormintákat 2015. november 9-től november 18-án 16. óráig lehet leadni a Állami Egészségügyi Ellátó Központ portáján 1125 Budapest, Diós árok 3. vagy a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékén  1117. Budapest, Ménesi út.45.

Díjazás:

A díjkiosztóra  versenyt követő napokban  a Városligeti Kávéház és Étteremben (1146 Olof Palme sétány 5.) rendezendő egészség és bor témájú konferencia keretében kerül sor. Itt lehetőség lesz a nevezők és a nevezett borok bemutatására és kóstoltatásra.

A kategóriák nyertesei a benevezett bortétel erejéig viselhetik az egészséges életmód zászlós bora címet és ezt címkéjükön valamint PR anyagaikon jogosultak feltüntetni.

Az Egészséges Életmód Zászlós Bora Borverseny 2015 - Letölthető dokumentumok​