Balog Zoltán Hende Csaba honvédelmi miniszter társaságában  adta át a szombathelyi Markusovszky kórház új belgyógyászati épülettömbjét, ahol közölte: alig van olyan kórház az országban, ahol ne lett volna vagy ne zajlana jelenleg is valamilyen fejlesztés, az elmúlt években háromszáz fejlesztési programot finanszíroztak uniós és hazai forrásokból.

Hangsúlyozta: a szombathelyi Markusovszky kórházban országosan is kiemelkedő, hatmilliárd forintot is meghaladó fejlesztés valósult meg, amelynek eredményeként a korszerűtlen, több pavilonból álló kórházi infrastruktúrát sikerült a 21. század követelményeit teljesítő épületegyüttessel kiváltani.
A miniszter szerint fontos ugyan az infrastruktúra fejlesztése, de ennél is fontosabb az elhivatottság és az európai szintű szaktudás, amelyet a magyar orvosok és egészségügyi dolgozók képesek nyújtani. Ezért fontos, hogy az orvosaink itt maradjanak, vagy ha elmentek, szívesen visszajöjjenek - mondta.
Felsorolása szerint a rezidens támogatási program segítségével 1700 fiatal orvost és gyógyszerészt sikerült az elmúlt években itthon tartani, az ösztöndíjrendszerre csaknem hárommilliárd forintot biztosítottak, 2015-től pedig minden, az államilag támogatott szakképzésbe belépő szakorvosjelölt számára lehetőség nyílik a havi százezer forint jelentő Markusovszky-ösztöndíj elérésére.

Hozzáfűzte: több lépcsőben emelték az elmúlt években a 95 ezer orvosnak és ápolónak a fizetését, amire összesen 76 milliárd forintot fordítottak, a bruttó keresetemelkedés 27 százalékos volt.
Szólt arról is, hogy a kormány tovább kívánja emelni az egészségügyben a béreket, de folytatják a háziorvosi szolgálat megerősítését is, hiszen az a cél, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg az emberek, és lehetőség szerint ne szoruljanak hosszabb kórházi ellátásra.
Hende Csaba, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője, a kormányzatnak az anyagi támogatásért, az építőknek a munkájukért, a kórház dolgozóinak pedig kitartó áldozatkészségükért mondott köszönetet.

Örömét fejezte ki azért, hogy a térségben olyan nagy fejlesztések valósulhatnak meg, mint az M86-os autóút és a szombathelyi Haladás sportkomplexum építése, amelyek sorába tartozik a kórház fejlesztése is.
Nagy Lajos, a Markusovszky kórház főigazgatója az avatóünnepségen a volt belgyógyászat "kékcsempés" épületére emlékezett vissza, ahol az évtizedek során egyre korszerűbb eszközökkel folyhatott a gyógyító munka, de ezt nem tudták követni az épület által nyújtható hotelszolgáltatások.
A hatágyas, rosszul szigetelt, nehezen kifűthető kórtermek helyett azonban rövidesen két- és háromágyas, külön fürdőszobákkal ellátott, korszerűen felszerelt szobákba költözhetnek be a betegek.

A régihez képest kétszer akkora alapterületű, hatszintes épületben kapnak helyet a kardiológiai, a gasztroenterológiai, a reumatológiai, a bőrgyógyászati, az infektológiai és a neurológiai osztályok, az épület földszintjén pedig az osztályok szakambulanciái működnek majd.

Forrás: Szöveg MTI, fotó Bartos Gyula EMMI