Az ünnepélyes projektzárón Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója elmondta, a beruházás a dél-alföldi rehabilitációs ellátást javító, 14 helyszínen megvalósuló, 5 szakterületet érintő, 2,55 milliárd forint összköltségvetésű projekt része, amelyből a kakasszéki intézményre mintegy 400 milliót fordítottak.

A beruházás során a tetőtér beépítése mellett eszközbeszerzésre is sor került, 12 dolgozóval növelni tudták a személyzeti létszámot, aminek köszönhetően emelkedhet az ellátottak száma – közölte Kallai Árpád, aki arról is beszámolt, hogy a 99 rehabilitációs és 17 aktív ággyal működő intézmény tavaly 100 % feletti kihasználtsággal üzemelt, a várólista mégis 3 hónapos volt. A mostani fejlesztéstől azt várják, hogy csökken majd ez az idő. A nappali kórház lehetővé teszi, hogy a betegek úgy gyógyulhassanak, hogy az éjszakát az otthonukban töltik – mutatott rá Kallai.

Hegedűs Zoltán, Hódmezővásárhely alpolgármestere a projektzárón a kakasszéki gyógyintézetet a mozgásszervi betegségek Mekkájának nevezte. Mint elmondta: az épület mellett található tó részben Vásárhely tulajdona, melynek rehabilitációját – pályázati forrásból – tervezi a város. A politikus szerint a beruházás lendíthetne az egészségturizmuson.

Forrás: delmagyar.hu