Siker, öröm, és köszönet. Ezzel a három szóval összegezte dr. Körtvélyessy András igazgató a kórház új szárnyának megvalósulását.
– Amikor 2012. februárjában a félegyházi kórházat a megyei kórházhoz integrálták, akkor merészet álmodtunk. Ez az álom most valóra vált. 1,3 milliárd forintos beruházás keretében fejlesztettük a nappali- és a járóbeteg szakellátást, digitalizáltuk a röntgent és megteremtettük egynapos sebészet alapjait. Ez a fejlesztés nem csak az itt dolgozóknak öröm, hanem Félegyháza és a kistérség mintegy 80 ezer lakosának. Az új szárny kialakításával és technikai fejlesztésével ugyanis magasabb színvonalon tudjuk kezelni a betegeket – fogalmazott az ünnepélyes átadáson az igazgató.

– A félegyházi kórház megyei intézménybe történő integrálása nagy szomorúságot okozott a városban és a térségben. Akkor éreztük, hogy szükség van egy olyan projektre, amely a szomorúságot feloldja, jobb kedvre deríti a lakosságot. Egy közel 3 milliárd forintos integrációs pályázat részeként valósulhatott meg az új szárny megépítése, ahová a szakrendelések költözhettek. Mindez fontos volt azért is, hogy a félegyházi és környékbeli betegeknek ne kelljen Kecskemétre utazniuk – tette hozzá dr. Svébis Mihály a megyei kórház főigazgatója.

Dr. Mészáros János az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár a félegyházi kórház egykori orvosaként mondott köszöntőt. Elmondta, amikor a 3 milliárd forintos integrációs pályázattal kapcsolatban a döntés megszületett, az a cél vezérelte a döntéshozókat, hogy a félegyházi városi kórház, amely az aktív ellátását 2011-ben átadta a megyei kórháznak, ezzel a fejlesztéssel meg tudjon felelni a területi, ellátási kötelezettségeinek. Az volt a cél, hogy az egynapos sebészettel kiváltsák a sebészetet, a nappali belgyógyászattal pedig a belgyógyászati ellátásokat. Ugyanakkor megteremtették a 24 órás sürgősségi betegellátás feltételit is.

A félegyháziak és a térségben élők régi igénye valósult meg ezzel a beruházással. Kiskunfélegyháza egészségügyi ellátása a 21. századba lépett – hangsúlyozta Csányi József polgármester az átadáson. Hozzátette: a félegyházi önkormányzat igyekszik lépést tartani ezzel a fejlesztéssel, ezért megkezdték a felnőtt házi- és gyermekorvosi rendelők felújítását Félegyházán. Az elkészült stratégai terv alapján idén több 10 millió forintot fordítanak erre a célra.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy 332 milliárd forint fordítottak az elmúlt esztendőkben a hazai kórházak fejlesztésre. Ebből 1,3 milliárd jutott Félegyházára. A beruházást azonban a meggyógyult betegek véleménye hitelesíti majd – fűzte hozzá a honatya. Azt is elmondta: jó érzés képviselni Félegyházát és a kistérséget a parlamentben.

Térkép segíti majd az eligazodást

Az új szárnyban találják a betegek a sebészetet, a belgyógyászatot, a labort, a bőrgyógyászatot, a szemészetet, a foglalkozás egészségügyi rendelést, az audiológiát, a fül-orr-gégészetet, a kardiológiát, az onkológiát, pszichiátriát, tüdőgondozót és a gyermekorvosi szakrendelést. A rendelők költözésével megüresedett helyeken orvosi szobákat alakítanak ki. Tervezik, hogy később olyan rendeléseknek is helyet adnak, amelyek a prevenciót szolgálják. Az egynapos sebészet technikai feltételei adottak. A korábban már felújított nyugati szárnyban 12 ágyon működik majd. Ennek jelenleg is folyamatban van az engedélyeztetési eljárása.

Forrás: baon.hu