Az új intézmény stratégiájáról és céljairól dr. Ónodi-Szűcs Zoltánt, az intézmény főigazgatóját kérdezte a KÓRHÁZ szaklap a legfrissebb számában.

– Főigazgató úr, milyen szerepet tölt be a kórházi intézmények fenntartásában a hosszú nevű ÁEEK?
– Szerepünk könnyen körülhatárolható. Szeretnénk jó gazda lenni, a szó igazi értelmében. A jószágot hizlalni és nem fogyasztani. Az infrastruktúrát nem leharcolni, hanem építeni, fejleszteni. Az ellátás biztonságát fenntartani és fokozni. Ennek elérésére, fenntartóként, szervezetünk szuverén joga meghatározni, hogyan szervezzük meg feladatainkat.

– E célok között azért akad némi konfliktus…
– Valóban, az intézményfenntartói szerepkör nem mindig esik egybe az ellátási biztonság prioritásával. Nem könnyű a feladat, de az a célunk, hogy az ellátási biztonság mentén alakítsuk ki a kórházak működését. Ennek aktuális fórumai a megyei bizottságok.

– Milyen magyar egészségügyet látna szívesen az ÁEEK főigazgatója?
– Leginkább olyat, ahol az egyik fél érti azt, hogy a másik miről beszél. Ma ugyanis a közvéleménnyel nagyon nehéz megértetni, hogy mik az egészségügy alapvető problémái. Ezért nagyon fontos azonos nyelven, azonos fogalmi kört használva beszélnünk. Ebben egyértelmű és meghatározó segítséget nyújt a TÁMOP 6.2.5/B projekt. Ez a 9,5 milliárd forintból megvalósuló szakmai fejlesztés új nyelvezetet hoz létre a magyar egészségügyi ellátórendszerben. 3500 szakértő, kolléga, úgy sejtem, a KÓRHÁZ szaklap olvasóinak nagyjából egyharmada-fele dolgozik azon, hogy új alapokra helyezzük a lakossági igények felmérését, és a felmért igények lehető leghatékonyabban megvalósuló kielégítését.

– Hogyan lehet szakmailag korrekt módon megkülönböztetni a lakosság és az ellátórendszer igényeit egymástól?
– Abban hiszünk, hogy kizárólag az alulról jövő társadalmi igény a valós, a kevésbé torz. Minden olyan egészségügyi igény, amit az ellátórendszer artikulál, inherens módon torzul: hiszen az ellátórendszer igényei torzítják. Ezért, függetlenül attól, hogy az ellátórendszer jelentős részének fenntartói jogait gyakorló ÁEEK élén ülök, ki kell mondanom, hogy az elsődleges cél a beteg és nem az ellátórendszer igénye.

– Mégis nehéz e két célrendszert elválasztani egymástól.
– Valószínűleg jó vastag könyvet lehetne arról írni, hogy bármilyen egészségügyi szakmai kérdésből hogyan lehet politikai tőkét kovácsolni. A szakmai problémák lényegét ugyanis nagyon kevesen értik, ezért ezeket a kártyákat nagyon könnyen ki lehet játszani. Ám szakmailag korrekt módon megoldani annál nehezebb.

– Mi a megoldás?
– Harcolnunk kell az egészségügyi sztereotípiák ellen. Mindannyiunk hordoz tucatnyi olyan szakmai beidegződést, ami ma már nem feltétlenül hoz valós eredményt. Ezeket át kell gondolnunk, a helyükre kell tennünk, meg kell értenünk, hogy ma hogyan működik világunk, egészségügyünk, társadalmi környezetünk, és ennek megfelelően kell meghozni a szakmai döntéseket. Az egészségügy valósága és az egészségügy szereplői által vélt valóság jelentős mértékben eltér egymástól. Tudomásul kell vennünk, hogy az orvostudomány és az egészségügyi menedzsment az elmúlt három évtizedben olyan fantasztikus fejlődésen ment keresztül, ami a korábbi sztereotípiákat teljes mértékben feltöri.

Ha valaki az egészségügyben ma valamit ugyanúgy végez el, mint húsz éve, akkor valószínűleg rosszul csinálja – mert azóta van jobb, hatékonyabb módszer. Amikor valaki azt kéri, hogy adjuk vissza egy kórháznak az aktív szemészeti ágyakat, az nagyjából olyan, mintha azt kérnénk, hogy a szép, sima autópályákon járjon mindenki lovas szekérrel. A mi feladatunk az, hogy ebben a harcban a kormányzatot teljes eszközrendszerünkkel támogassuk és a lakosságot megfelelően tájékoztassuk az ellátórendszer fejlődéséről és lehetőségeiről.

– Adja magát a szkeptikus kérdés: fejlődött bármit is az egészségügyi ellátórendszer az elmúlt években?
– Elismerem, sokan nem érzékelik, hogy az elmúlt néhány évben közel 500 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. Ennek hatása ugyanis nem tükröződik a lakosság fejében, nem jelenik meg felhasználói élményben. De ha az ezredfordulós és a mai egészségügyi infrastruktúrát hasonlítjuk össze, nem szabad szégyenkeznünk. Elsősorban a központi régión kívül olyan jelentős infrastrukturális fejlesztések valósultak meg, amelyek megalapozzák a XXI. századi színvonalú egészségügyi ellátást. Nekünk az a dolgunk, hogy ezt úgy hasznosítsuk, hogy a betegek tapasztalatai javuljanak, a felhasználói élmény megváltozzon.

– Reménykedünk a sikerben. De beszéljünk keményebb és aktuálisabb problémákról, például arról a sok tízmilliárdnyi intézményi adósságról!
– A kórházak adósságrendezésére a 60 milliárd forint rendelkezésre áll. A nagyobb szállítókkal elkezdődött az egyeztetés, az eljárásrend, amely a szereplők viselkedését és működését megnyugtató módon fogja szabályozni a folyamatban, jóváhagyásra vár. Egyet azonban fontos kimondani. Ez a forrásbevonás meghatározó jelentőségű, hiszen hosszú évek óta ez az első olyan, E-alapon kívülről érkező, friss működtetési forrás, amely segít a helyzet konszolidálásában. Ilyen forrásbővülés nagyon régen volt.

– Hogyan tudják, hogyan tudjuk megakadályozni, hogy ez az adósság ne termelődjön újra?
– Ez egy folyamat és nem egy egyszeri rövid esemény. De nem szeretném elkenni a választ ennyivel. Április elseje után az OEP által szervezett megyei bizottságok egyik feladata az lesz, hogy újraszervezzék a lakosság egészségügyi igényeit lefedő struktúrát. Véleményem szerint, ha ezt a rendszerváltás óta berögzült struktúrát nem sikerül a megváltozott mai igényekhez alakítani, nincs túl sok esélyünk a jövőre nézve. Az ÁEEK szerepe „csupán" annyi lesz, hogy az így kialakított struktúrát hatékonyan működtesse. Pontosan ezért alakulnak meg a gazdasági bizottságok is, hogy az intézmények együttműködési készségét formalizálják. Emellett segítenek remélhetőleg majd abban is, hogy egy kicsit változzon a hozzáállás. El kellene ugyanis felejteni, hogy mindenki a saját várát építse. A magyar egészségügyet kell építeni.

– Március elsejével megalakult az új szervezet. Mikor várható, hogy véget érnek az intézményi átszervezések?
– Mára egy jelentős szakasz zárult le. Most az a kérdés, hogy az új fenntartói szerepkörök betöltésére milyen kompetenciáknak kell rendelkezésre állnia. Az átszervezés ugyan véget ért, és egy kis ideig eltart a saját életünk megszervezése, de ezt követően szeretnénk az intézményekkel jobbá tenni a kommunikációt. A területi vezetőkön keresztül szervezzük meg a központ és az intézmények közötti kommunikációt, ők lesznek felelősek a teljes hozzájuk tartozó terület fekvőbeteg ellátásának gondozásáért. Szeretnénk arcot rendelni az ügyek mögé, és elkerülni azt, hogy egy-egy fiaskó kapcsán ne tudjuk megválaszolni azt a kérdést, hogy kinek a felelősségi körében történt a hiba.

– Attól kell megint rettegnie az intézményvezetőknek, hogy további leváltások lesznek?
– Szeretném tisztázni az összefüggéseket. Ezek a történetek úgy kezdődnek, hogy valaki valamit elront. A leváltás már csak következmény lehet – ha ez a probléma egyetlen megoldása. Egyébként, ha valaki tisztességesen végzi a feladatait, akkor ideje sincs arra, hogy rettegjen, mert annyi dolga van.

– Azért a GYEMSZI megalakulása, 2011 óta folyamatosan attól szenvedünk, hogy nem túlságosan látni, pontosan mivel foglalkozik ez a szervezet. Az ellátórendszer szereplői számára mikor lesz kézzel fogható, hogy mi indokolja az ÁEEK létezését?
– Szeretnénk sok apró projektet nagyon hamar sikerre vinni. Szép listát írtunk össze és szépen halad a megvalósítás is. Ilyen lehet például az, hogy immáron a fenntartásunk alatt lévő Országos Vérellátó Szolgálat és az intézmények közötti együttműködést nagyságrendekkel javítsuk. Terveink szerint a felhasználás logisztikai folyamatában az OVSZ nagyobb szerepet fog vállalni, és a vérdepókat konszignációs raktárhoz hasonlóan működteti majd elsőként a nagyobb vérfelhasználóknál. Az intézményeknek így csak a ténylegesen felhasznált vérkészletért kell majd fizetnie, az OVSZ pedig az igények szerint átcsoportosíthatja saját készletét. Ehhez viszont fontos, hogy minden intézményünk csatlakozzon az OVSZ informatikai rendszeréhez és betartsa a szabályokat. Tartozunk ennyivel nemcsak a betegeknek, hanem a véradóknak is. Ehhez hasonló projektek tucatjait szeretnénk megvalósítani, és gyors győzelmeket elérni az ellátórendszerben.

– Mondjon néhány ilyen projektet.
– Például ilyen a fővárosi intézményrendszer betegszállítói projektje. Hasonló hozzá az informatikai eszközök és szoftverek egységesítése. Vagy a klinikai vizsgálatokhoz kapcsolódó fejlesztési tervek, hogy minél többet tudjanak befogadni.

– Ismét előkerül a klinikai vizsgálatok központosítása?
– Félreért. Nem beavatkozni szeretnénk a rendszerbe, csupán szeretnénk intézményeink képességeit javítani, hogy minél többen tudjanak minél több klinikai vizsgálatot befogadni. Ezekért ugyanis az egységes európai piacon kell a magyar intézményrendszernek versenyeznie. Nem árt tehát jól csinálni ezt a feladatot. Azt hiszem nem az a jó, ha a juhász zsíros, hanem ha a nyáj az. Szeretném elérni, hogy intézményeink ne csak lássák, hanem érezzék is, hogy a fenntartói hozzáállásban és tevékenységben változások történtek. Bennünk jelentős az elszántság arra, hogy minden intézményünkben döntésképes és felelősségteljes menedzsment dolgozzon. Azaz döntsön, döntései következményeit fel is vállalja, de leginkább akarjon és merjen változtatni.
Forrás: Kórház szaklap