A vese világnapjáról 2006 óta minden év márciusának második csütörtökjén emlékezünk meg. A világkampánnyal a szakemberek a vesebetegség megelőzésére kívánnak fókuszálni annak érdekében, hogy minél többen tudjanak arról, mi a vese szerepe, jelentősége, mennyire sérülékeny szerv és milyen nagy gondot okozhat, ha a működésében zavar keletkezik.

 

– A Békés Vármegyei Központi Kórház dr. Réthy Pál Tagkórházában már hagyomány, hogy az intézményben, valamint az alapellátásban dolgozó orvosok és társszakmák képviselői a világnap alkalmából közösen megvitatják a vesebetegségek kezelésével kapcsolatos aktualitásokat – tájékoztatott az intézmény nefrológiai osztályának osztályvezető főorvosa.

 

Dr. Berkesi Erika kiemelte: Békéscsabán 35 éve működik a nefrológia, igaz már előtte, 1979-ben elkezdődött a vesebetegek ellátása, jóllehet akkor még csak ambuláns módon, később azonban nefrológiai osztály létesült, manapság pedig már szakambulanciák vannak és dialízis hálózat is működik.

Forrás: Békés Vármegyei Központi Kórház, fotó: freepik