A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház intézményeiben Nyíregyházán két CT-, két MR-, Mátészalkán és Fehérgyarmaton egy-egy CT-készülék van.

– A CT és az MR ma olyan rutineljárás, mint pár évtizede a röntgen vagy az ultrahang volt – mondta dr. Baranyai Beatrix, a Jósa András Oktatókórház Radiológiai Osztályát vezető főorvosa. A diagnosztika nélkülözhetetlenségét jól jelzik a számok is; naponta csak a rendelőintézetben és a központi röntgenben 250-280 röntgenfelvétel készül, emellett mintegy 100 CT-, s 30-35 MR-vizsgálatot végzünk, de ultrahangvizsgálatból is jut minden napra legalább 80-100. A gépek nem örök életűek, 10 évente csereérettek – jegyezte meg dr. Baranyai Beatrix, aki beszélt lapunknak a képalkotó diagnosztika fontosságáról, a sikeres pályázatokkal beszerzett új gépekről, a 3D-s rekonstrukciókról és a mesterséges intelligencia (MI) szerepéről is.

A képalkotó diagnosztika minden gyógyítás alapja, a betegellátás elképzelhetetlen nélküle, ehhez pedig többféle eszköz – röntgen, ultrahang, CT és MR – áll rendelkezésünkre a megyében.

– Mindegyik nagyon fontos. Hogy melyiket részesítjük előnyben, arra megvannak a protokollok. A CT és az MR ma már olyan rutineljárás, mint pár évtizeddel ezelőtt a röntgen vagy az ultrahang volt – mondta dr. Baranyai Beatrix. A diagnosztika nélkülözhetetlenségét jól jelzik a számok is. Naponta csak a rendelőintézetben és a központi röntgenben 250-280 röntgenfelvétel készül, emellett mintegy 100 CT- s 30-35 MR-vizsgálatot végzünk, de ultrahangvizsgálatból is jut minden napra legalább 80-100 – tudtuk meg a Jósa András Oktatókórház Radiológiai Osztályának osztályvezető főorvosától. Hozzátette, a képeken látható jelek és a mögöttük meghúzódó kóros eltérések közötti összefüggések feltárása a radiológiai diagnosztika alapvető feladata és célja.

Új eljárások

Jó hír, hogy egy határon átnyúló pályázat keretében az elmúlt időszakban a nyíregyházi és a mátészalkai kórházban megtörtént a régi készülékek cseréje. – Nyíregyházán egy 128 szeletes, Mátészalkán pedig egy 80 szeletes új CT áll a beteg­ellátás szolgálatába, ezekkel gyorsan elkészülnek a vizsgálatok. A gyorsaságnak azért van jelentősége, mert a beteg addig, amíg a felvétel készül, nem mozoghat. Ha elmozdul, értékelhetetlen lesz a felvétel – magyarázta a főorvos, megjegyezve, egy többszörösen sérült betegnél hatványozottan fontos az időtényező, hogy minél rövidebb időn belül véget érjen a vizsgálat.

Az oktatókórház új CT-je újdonságot is hozott, hiszen ezzel bevezethették a kardiológiai CT-vizsgálatokat.

– A koronária-CT a koszorúér-szűkület vizsgálatára alkalmas. Nem invazív, nem kell katétert felvezetni, egyetlen intravénás injekcióval, a pár perc alatt elkészülő jó minőségű felvételekből megítélhető a koszorúerek állapota, nincs szükség terheléses EKG-ra sem – sorolta az előnyöket dr. Baranyai Beatrix. A vizsgálathoz alacsony frekvenciával szabályos szívműködés szükséges, ennek elérése érdekében egy kardiológus készíti elő a beteget. – A koronária-CT nem mindenkinél végezhető el, kardiológus dönt arról, ki alkalmas rá, és ki nem, ő utalja a beteget ilyen vizsgálatra.

– A gyermekdiagnosztikában jelent nagy előrelépést az új, kombinált, nagy tudású direkt digitális röntgenkészülék. A szintén pályázati támogatással beszerzett gép használatához szükséges oktatáson túl vannak a kollégáink. Az engedély megérkezését követően – bízunk benne, minél hamarabb – a kis betegek vizsgálatához a legmodernebb technológia áll majd a rendelkezésünkre – utalt egy másik fejlesztésre az osztályvezető főorvos. A gyerekek vizsgálata mindig kicsit nehezebb, hiszen meg kell őket nyugtatani, nem szeretik a mozdulatlanságot, ezért amikor kisgyermeknél végeznek CT- vagy MR-vizsgálatot, akkor az egy gyermekorvos részvételével az enyhe altatásban történik.

A döntéstámogató MI

A radiológusok a felvételek elkészítése után végzik a leletezést, amikor kiértékelik a képeket, és elkészül a diagnózis.

– A napi adatokból is kitűnik, nagyon sok felvételt kell átnéznünk. A modern készülékek rengeteg adatot adnak, a vékony szeletekben készült felvételeken a kis elváltozásokat is észrevesszük és vizsgálhatjuk. Ez pedig azt is jelenti, hogy a leletezési idő is hosszabb, mert több képet kell átnézni, de még pontosabb az eredmény – magyarázta dr. Baranyai Beatrix. S amit a beteg nem tud, hogy az adatokból több síkban készülnek rekonstrukciók, ahol egyben látják az egész vizsgált területet. Lehetőség van 3D-s rekonstrukciós felvételek készítésére, ami a leletezést és a klinikusok munkáját is segíti, pl. az alsó végtagi angiográfiás vizsgálatoknál készülnek olyan 3D-s rekonstrukciók, amelyeket az érsebész is átnéz, és ez alapján dönt a beavatkozásról.

– Mi több, már az MI (azaz mesterséges intelligencia) is segíti a diagnosztikát. Mellkasszűrésben az egyik értékelést az MI is adhatja, megjelölve azokat a gócokat, amiket gyanúsnak, kórosnak vagy tovább követésre indokoltnak ítél meg. Csatlakoztunk egy országos hálózathoz, így most a stroke-vizsgálatoknál az MI is nézi a felvételeket, és megjelöli azokat a területeket, ahol ischaemias laesio (oxigénhiány miatt fellépő sérülés) vagy vérzés van. Az MI nem helyettünk dolgozik, ez döntéstámogató rendszer. Az emberi munkát nem helyettesíti, csak segíti – hangsúlyozta a Radiológiai Osztály vezetője. Ha a betegségtípusokat nézzük, akkor nagyon sok neuroradiológiai esetük van, stroke-vizsgálatot nagyon nagy számban végeznek, ahogy sok a daganatos, szív- és érrendszeri megbetegedés is a megyében.

A szűrővizsgálat egy esély

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megelőzés mellett milyen jelentősége van a korai felismerésnek és diagnosztikának.

– Ezért szeretnénk, ha emelkedne a mammográfiás szűrésen megjelentek száma. Azt látjuk, hogy a szűrővizsgálatra behívott nők 30-35 százaléka jön el, noha az ideális az lenne, ha elérnénk a 70 százalékot – említett egy másik lényeges területet dr. Baranyai Beatrix.

– Aki megkapta a behívólevelet a mammográfiai vizsgálatra, de az abban megjelölt időpont nem megfelelő, időpont-egyeztetés nélkül is bejöhet, és elkészítjük a felvételt – emelte ki dr. Baranyai Beatrix, mert minél hamarabb felfedezik a kóros elváltozást, annál nagyobb az esélye a teljes gyógyulásnak. Visszautalt arra is, hogy részt vettek az országos tüdőrákszűrési programban, amelyben alacsony sugárdózisú CT-vel vizsgálták át a mellkast, ugyanis a kis méretű tüdődaganat kimutatására a röntgen nem alkalmas.

– A szűrővizsgálattal több mint egy tucat esetben mutattuk ki a daganatot, ami megerősítette a szűrés fontosságát – mondta a vezető radiológus.

Forrás: szon.hu