November 17-e a koraszülöttek világnapja, az életigenlés, küzdés, kitartás, siker és elfogadás ünnepe. A világnapot 2011 óta ünnepeljük, az idő előtt született babák életéért vívott küzdelemre hívják fel a figyelmet a szakemberek. Az esemény kiváló lehetőséget biztosít arra is, hogy köszönetet mondjanak azoknak, akik a legnagyobb odaadással végzik hivatásukat a legkisebbek egészségéért.

A Csolnoky Ferenc Kórházban évente 250-260 koraszülöttet gondoznak a Perinatális Intenzív Centrum (PIC) szakorvosai, egészségügyi szakemberei. Mátay Lilla főorvos, a PIC vezetője elmondta, a koraszülött ellátás az utóbbi harminc-negyven évben az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő területe, a 28. terhességi hét előtt született babák egy kilogramm alatti súllyal jönnek a világra, a megfelelő gyógyszerekkel, gépekkel és szakmai tudással nagyságrendekkel jobban életben tarthatók, mint korábban. A csecsemőhalálozás mára négy ezrelék köré csökkent, erről Tenk Tamás, a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt a program elején.

A Csolnoky Ferenc Kórház Gyermekgyógyászati Centruma találkozót szervezett, az itt született gyermekeknek, szüleiknek és az őket gondozó szakembereknek. A PIC idén huszonöt éves, vannak olyan babák, akiknek az édesanyját is itt kezelték. Az eseményen a szakemberek megköszönték az együttműködést a családoknak, Magyarországon évente 8 ezer család kénytelen szembenézni az erőt próbáló, lelkileg és fizikailag is megterhelő kihívással.

Koraszülött-nap a veszprémi kórházban
A világnap alkalmából az intézmény átadta azt a családi látogatószobát, melyet a Családbarát Szülészet Pályázati Program keretében hozott létre. A családból nemcsak az édesanya, édesapa, hanem nagyszülők, testvérek is találkozhatnak itt a babával. Az eseményen a kicsiket zenei program, Ringató foglalkozás, játék várta, terápiás kutyákkal lehetett sétálni.

Magyarország sok városához hasonlóan, Veszprémben is – a Veszprémfeszt Kft. támogatásával – lila fényfestéssel zárták az ünnepet, lilára színezték a kórház homlokzatát.

Forrás: veol.hu