Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elindításával a kormány lefektette a digitális egészségügy alapjait - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, az EESZT november elsejei elindulása óta száz nap telt el, ezalatt több mint háromezer patika, hatezer háziorvos, száz kórház és háromszáz önálló járóbeteg-intézmény csatlakozott a rendszerhez, a "felhőben" 125 millió tranzakció történt és majdnem 60 millió receptet rögzítettek.

Utóbbi azért fontos, mert december közepe óta csak olyan recept kaphat támogatást, amelyet a "felhőn" keresztül váltottak ki. Mostanra a receptek mintegy 60 százalékát orvosok viszik be a rendszerbe, és csak 40 százalékát a patikák - tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, az eltelt idő alatt a rendszer bizonyította, hogy működőképes és kényelmesebbé teszi az egészségügyben dolgozók, valamint a betegek életét is. A szolgáltatás elindításával ugyanis már nincsenek elveszett zárójelentések, beutalók, receptek, és többször is életmentő volt, hogy az orvos látta a beteg minden adatát a "felhőben".

Az új rendszernek köszönhetően már nem kell a különböző intézményekben elvégzett vizsgálatokat megismételni, és a betegek terhei is csökkennek, mivel nem kell például a laboreredményekkel visszamenni a háziorvoshoz - tette hozzá az államtitkár.

Azt szeretnék, ha a felhő nem csak az ellátórendszer igényeit szolgálná, hanem a betegek is egyre gyakrabban használnák azt. A tervek szerint például fel lehet majd vinni a "felhőbe" a vész esetén értesíthető (ICE - In Case of Emergeny) hozzátartozó számát is - közölte az államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2003-ban az akkori kormány csak ígérgette az elektronikus recept bevezetését, a jelenlegi kormány volt az, amelyik meg is tette azt.

Forrás: kormány.hu, MTI