A választásokra 2023. augusztus 1-je és augusztus 15-e között kerül sor, ezen belül a különböző vármegyékben és Budapesten a szavazókörök eltérő időpontokban és helyszíneken működnek.

Az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvosok, fogorvosok és egyéb diplomások szavazhatnak. A „dolgozó” fogalomból következően az adott vármegyében legalább egy, jelenleg fennálló jogviszonnyal rendelkezni kell, amelyet az orvos a névjegyzéken rögzít is. Szavazhatnak az érvényes működési nyilvántartással rendelkező, valamint érvényes működési nyilvántartással nem rendelkező, de valamely egészségügyi szolgáltatónál felügyelet mellett jogszerűen egészségügyi tevékenységet végző orvosok és egyéb diplomások.

Kérjük a választáson megjelenő orvosokat, hogy  hozzanak magukkal arcképes igazolványt valamint felhívjuk a figyelmüket arra, hogy meg kell adniuk (igazolniuk kell) alapnyilvántartási számukat, működési nyilvántartási számukat vagy pecsétszámukat. Együttműködésüket előre is nagyon köszönjük!

Szavazókör száma

(OKFŐ technikai azonosító szám)

Intézmény megnevezése

Intézmény címe

Választás időpontja

 

41

 

B.-A.-Z. Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Központi telephely, Kulturális Központ

 

3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.

2023.augusztus 10. 11:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-13.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

 

42

 

Ózdi Almási Balogh Pál Kórház, Rendezvényterem

 

3600 Ózd, Béke útja 1-3.

2023.augusztus 10. 11:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-13.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

 

43

 

Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház

 

3980 Sátoraljaújhely, Mártírok útja 14.

2023.augusztus 10. 11:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-13.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

 

44

 

Kazincbarcikai Kórház

 

3700 Kazincbarcika, Május 1 út 56.

2023.augusztus 10. 10:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-12.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

 

45

 

Edelényi Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet, „C” épület 4-es rendelő

 

3780 Edelény, Dakó Pista út 80.

2023.augusztus 10. 11:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-13.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

 

46

 

Mezőkövesdi Tagkórház

 

3400 Mezőkövesd, Fülemüle út 2.

2023.augusztus 10. 11:00-16:00

2023. augusztus 11. 07.00-13.00

2023. augusztus 14. 09.00-14.00

Bővebb tájékoztató a szavazásról ITT érhető el.

 

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Etikai Bizottság - jelöltek listája:

  • Dr. Balogh Gergely Pál
  • Dr. Bárány Miklós
  • Dr. Bencze Erzsébet
  • Dr. Benke Károly István
  • Dr. Czina Zsuzsanna
  • Dr. Csánky Eszter
  • Dr. Cservenyák Judit
  • Dr. Fodor Bertalan
  • Dr. Iski Laura
  • Dr. Jenei Csaba
  • Dr. Kovács Pál
  • Dr. Krizsó Eszter
  • Dr. Madaras Anita Jolán
  • Dr. Némethy Ágnes
  • Dr. Pap Dezső József
  • Dr. Perge Andrea
  • Dr. Pesti Zsuzsanna
  • Dr. Robotka Zsófia
  • Dr. Simon Gizella
  • Dr. Spák László
  • Prof. Dr. Takács István
  • Dr. Tóth Nóra
  • Dr. Vámos Henrietta

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye- jelöltek adatai

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye- eredmények