A választásokra 2023. augusztus 1-je és augusztus 15-e között kerül sor, ezen belül a különböző vármegyékben és Budapesten a szavazókörök eltérő időpontokban és helyszíneken működnek.

Az adott vármegyében dolgozó, azaz aktív orvosok, fogorvosok és egyéb diplomások szavazhatnak. A „dolgozó” fogalomból következően az adott vármegyében legalább egy, jelenleg fennálló jogviszonnyal rendelkezni kell, amelyet az orvos a névjegyzéken rögzít is. Szavazhatnak az érvényes működési nyilvántartással rendelkező, valamint érvényes működési nyilvántartással nem rendelkező, de valamely egészségügyi szolgáltatónál felügyelet mellett jogszerűen egészségügyi tevékenységet végző orvosok és egyéb diplomások.

Kérjük a választáson megjelenő orvosokat, hogy hozzanak magukkal arcképes igazolványt valamint felhívjuk a figyelmüket arra, hogy meg kell adniuk (igazolniuk kell) alapnyilvántartási számukat, működési nyilvántartási számukat vagy pecsétszámukat. Együttműködésüket előre is nagyon köszönjük!

Szavazókör száma

(OKFŐ technikai azonosító szám)

Intézmény megnevezése

Intézmény címe

Választás időpontja

 

21

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Janus Pannonius Klinikai Tömb  Entz Béla Oktatási Központ K002 terem

7624 Pécs, Ifjúság útja 13. 

2023. augusztus 8. 12:00-16:00

 

25

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Oktatási épület előadóterem

7624 Pécs, Édesanyák útja 17.  

2023. augusztus 8. 7:30-11:30

 

29

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Komlói Kórház  Véradó II. épület Tárgyalóterem

7300 Komló, Majális tér 1.

2023. augusztus 8. 12:00-16:00

 

22

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Mohácsi Kórház Igazgatás épület Tanácsterem

7700 Mohács, Szepessy tér 7.

2023. augusztus 8. 12:00-16:00

 

24

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szigetvári Kórház 7. épület, földszint Igazgatással szembeni Tárgyalóterem

7900 Szigetvár, Szent István Itp. 7. 

2023. augusztus 8. 12:00-16:00

 

291

Harkányi Termál Rehabilitációs Centrum Közhasznú Nonprofit Kft. „B” épület 3. emelet Igazgatóság Tárgyaló

7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1.

2023. augusztus 8. 12:00-16:00

 

23

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények IV. emelet 408. helyiség

7633 Pécs, Veress Endre u. 2.

2023. augusztus 10. 12:30-16:00

 

27

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézmények  földszint 13. helyiség

7626 Pécs, Lánc u. 12.  

2023. augusztus 10. 7:30-11:00

26

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ  Neurológiai Klinika I. emelet Könyvtár

7623 Pécs, Rét u. 2.

2023. augusztus 9. 12:00-16:00

 

292

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ    1. épület földszint Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika Oktatóterme

7632 Pécs, Akác u. 1.

2023. augusztus 9. 7:30-11:30

28

Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ G épület földszint 118. iroda

7632 Pécs, Rákóczi út 2.

2023. augusztus 3.-10. 08:00-16:00

(kizárólag munkanapokon)

 

 

293

 

 

Mozgóurna

 

2023. augusztus 7. 09.00 -15.00 óra között

előzetes regisztráció 2023. augusztus 4. 16.00 óráig

kk.adatvedelem@pte.hu e-mail címen, vagy a 30/184-9981 telefonszámon

Bővebb tájékoztató a szavazásról ITT érhető el.

 

Baranya Vármegyei Etikai Bizottság - jelöltek listája:

  • Dr. Acél Péter
  • Dr. Bánki Eszter 
  • Dr. Bányai Elek
  • Dr. Bányai Mónika
  • Prof. Dr. Bogár Lajos
  • Prof. Dr. Hunyady Béla
  • Dr. Jávorházy András
  • Dr. Kalmár Nagy Károly
  • Dr. Kósa Gábor
  • Prof. Dr. Kovács Tibor
  • Dr. Mánfai Zoltán
  • Dr. Mánfainé Dr. Szabados Ibolya
  • Mangult-Varga Veronika
  • Dr. Marada Gyula
  • Dr. Nagy Ákos Károly
  • Dr. Nemeskéri Klára
  • Dr. Oberling János   
  • Dr. Osváth Anikó
  • Dr. Rauth Erika
  • Dr. Szabó Adél
  • Prof. Dr. Wiegand Norbert

Baranya vármegye - jelöltek adatai

Baranya vármegye - eredmények